Vang Ji kínai külügyminiszter a kínai parlament éves ülésszakához kapcsolódóan hétfőn Pekingben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az ukrajnai háborút…
A Gazprom orosz gázipari óriásvállalat hétfőn jelentette be, hogy megállapodást kötött Kínával a Szibéria-2 projekt elindításáról. A vezeték…
Az oroszországi kínai nagykövetség a közösségi oldalán osztotta meg a II. világháború óta végrehajtott amerikai bombázások és inváziók…
A kínai külügyminisztérium szerdán tiltakozott az Oroszországgal szembeni szankciók ellen, és az ukrajnai helyzet párbeszéd és konzultáció útján…
Még a tavasszal létrejön az a magyar-orosz vasúti vegyesvállalat, amelynek célja, hogy évente ezer, Kínából Nyugat-Európába irányuló konténervonat…
Peking szerint a nyugati politikusok és hírszerzőügynökségeik állításai, miszerint az orosz bombák bármelyik pillanatban lecsaphatnak Ukrajnára egy teljes…
Nem ért egyet a Kreml Josep Borrell európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel, aki tekintélyelvű rezsimnek minősítette Oroszországot…
Az Oroszország és Kína közötti barátság példává vált arra, hogy két nemzet együtt fejlődhet és támogathatja egymást "szinte…
Vlagyimir Putyin is részt vett a 2022-es pekingi téli olimpiai játékok megnyitóünnepségén. Az orosz elnök a megnyitót követően…
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtökön, a Hszinhua kínai állami hírügynökség által közzétett, általa jegyzett cikkben úgy vélekedett,…
Hétfőn a Dél-kínai-tengerbe zuhant egy amerikai F35-C vadászgép, amikor le akart szállni a USS Carl Vinson nevű anyahajóra.…
Oroszország Ukrajnával kapcsolatos jogos aggályainak orvoslását sürgette Vang Ji kínai külügyminiszter, aki csütörtökön telefonon egyeztetett Antony Blinken amerikai…
Közös haditengerészeti gyakorlatot kezdett pénteken Irán, Kína és Oroszország – közölte az iráni fegyveres erők egyik sajtószóvivője csütörtökön…
Teljes gőzzel halad a február 4-re kitűzött pekingi kínai-orosz csúcstalálkozó előkészítése - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter…
Kína, Franciaország, Oroszország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok közös nyilatkozatot tett közzé, amelyben megerősítik, hogy ellenzik…
Az Egyesült Államok minden fronton nyomást gyakorol Kínára és Oroszországra, ezért a két országnak minden téren tovább kell…
A Gazprom december 23-án történelmi rekordot állított fel a Kínába irányuló napi orosz gázszállításokban a Szibéria Ereje vezetéken…
Egyetértett Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök abban, hogy az AUKUS ausztrál-brit-amerikai szövetség aláássa a nukleáris…
Vlagyimir Putyin orosz elnök és kínai kollégája, Hszi Csin-ping a NATO ellenséges retorikájáról és az feszült európai helyzetről…
Oroszország és Kína közös haditengerészeti gyakorlatot tartott a Japán-tengeren. A közös hadgyakorlaton az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint…