2022, december 8.
0.2 C
Budapest
-8.9 C
Moszkva

Kína

Peking óva intette Bident Tajvan felfegyverzésétől

Kína "határozott és kemény intézkedésekkel" fog válaszolni, ha Washington folytatja a katonai együttműködést Tajvannal - közölte Liu Pengyu, Kína washingtoni nagykövetségének szóvivője hétfőn. A nyilatkozat...

Két amerikai hadihajó haladt át a Tajvani-szoroson

A Washington és Peking közötti feszültség kiéleződése óta először haladt át két amerikai hadihajó a Tajvani-szorosnon - jelentette a Reuters három amerikai tisztviselőre hivatkozva. Frissítés: "Az...

Kínának adhatnak el néhány szigetet Ausztrália közelében

Ausztrália sokat tesz azért, hogy kihívást jelentsen Kínának anélkül is, hogy megvenné a Konfliktus-szigeteket - mondta Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök a helyi médiának. A szigetek,...

Bloomberg: 75 százalékkal emelkedett Kína orosz energetikai importja

Az ukrajnai konfliktus kezdete és az azt követő Moszkva és a Nyugat közötti szankcióháború óta 75 százalékkal emelkedett az orosz energia kínai importja -...

Japán olyan rakétákat akar, amelyekkel Kínára is csapást mérhet

A japán kormány legalább 1000 kilométerre akarja növelni a Type-12 típusú felszíni-hajó elleni rakétáinak hatótávolságát - és úgy módosítani azokat, hogy hajókról és repülőgépekről...

Ötéves csúcson a Kínába tartó orosz szénexport, ausztrál szenet már nem is rendel Peking

Kína 7,42 millió tonna orosz szenet vásárolt a múlt hónapban a vámügyi főigazgatóság szombaton közzétett adatai szerint. Ez a szám a legmagasabb havi szint a...

WSJ: a tervezetnél hamarabb találkozhat a kínai és az orosz elnök

Hszi Csin-ping kínai elnök szeptemberben Közép-Ázsiába utazhat, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozó keretében találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - jelentette pénteken a...

Kína nagyra értékeli Putyin álláspontját Pelosi tajvani útjáról

Kína nagyra értékeli Vlagyimir Putyin orosz elnök kritikus megjegyzéseit Nancy Pelosi amerikai házelnök provokatív tajvani látogatásával kapcsolatban - közölte szerdán Vang Wenbin kínai külügyminisztériumi...

Kína megerősítette részvételét az Oroszországgal közös hadgyakorlaton

Kínai csapatok is a külföldi résztvevők között lesznek a Vosztok-2022 elnevezésű oroszországi hadgyakorlaton - erősítette meg szerdán a kínai védelmi minisztérium. A Népi Felszabadító Hadsereg...

Csaknem 50 százalékkal nőtt a Kínába irányuló orosz import

Az Oroszország és Kína közötti gazdasági kapcsolatok a nehéz nemzetközi helyzet ellenére folyamatos növekedést mutatnak - mondta pénteken Peking moszkvai nagykövete, aki azt jósolta,...

Pelosi: a tajvani út “teljesen megérte”

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke kijelentette, hogy nem bánta meg a közelmúltban tett vitatott tajvani útját, és a Today show-nak adott keddi interjújában...

Kína nem reagál az amerikai kapcsolatfelvételi kísérletekre – írja a Politico

Az amerikai katonai parancsnokok többször is megpróbálták felvenni a kapcsolatot kínai kollégáikkal a Tajvan körüli feszültségek eszkalálódása közepette, de azok nem válaszolnak a hívásokra...

Kína számos területen megszakítja a diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal

Kína úgy döntött, hogy számos katonai és polgári területen megszakítja diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal - jelentette be pénteken a külügyminisztérium. A kapcsolatok megszakításával...

Kina szankciókat hozott Pelosi és családja ellen

Az amerikai házelnökre és családtagjaira vonatkozó korlátozások a tajvani látogatására válaszul érkeztek. Peking úgy döntött, hogy szankciókkal sújtja Nancy Pelosit és közvetlen családtagjait e heti...

Kína lemondta a kínai és japán külügyminiszer találkozóját a G7-ek nyilatkozata miatt

Peking lemondta a kínai és a japán külügyminiszterek Phnom Penhben tartandó kétoldalú találkozóját a G7-ek Tajvanról szóló közös nyilatkozata miatt - közölte Hua Csunying...

Népszerű