Miután csaknem az összes orosz sportolót felmentette a doppingvádak alól a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke máris a szervezet belső reformjának szükségességét jelentette be.
Mint arról korábban beszámoltunk a CAS 28 sportoló esetében bizonyíték hiányában hozott felmentő ítéletet, az ellenük hozott NOB büntetőintézkedéseket törölték és visszakapták a 2014-es Szocsi téli olimpián szerzett egyéni eredményüket is.
Oroszországban óriási felháborodást keltett, hogy a felmentő ítéletek ellenére sem hívja meg a NOB a sportolókat és edzőiket a phjongcsangi téli olimpiára.
Bach kijelentette, hogy elégedetlen a bíróság döntésével és hangot adott álláspontjának, hogy a bíróság belső reformra szorul.
Az Oroszországi Jogászegyesület támogatja a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) reformjára vonatkozó kezdeményezést, de nélkülözhetetlennek tartja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) reformját is – közölte Szergej Sztyepasin, az egyesület elnöke az Interfax hírügynökséghez kedden eljuttatott nyilatkozatában.
Sztyepasin szerint a NOB a meghívások visszautasításával nemcsak a józan észnek mond ellent, de az Olimpiai Charta „legkevesebb négy elvét megsérti”, aminek következtében az orosz sportolók „diszkrimináció” és „jogsértés” áldozatai lettek. A jogász a sport átpolitizálásával vádolta meg a bizottságot.
„A NOB a sportolók meghívásának precedens nélküli jogával ruházta fel magát olyan, egyoldalúan meghatározott kritériumok alapján, amelyek csak az orosz sportolókra vonatkoznak. Ez elfogadhatatlan” – hangsúlyozta.
Közölte, hogy az Oroszországi Jogászegyesület kész az összes orosz sportolót a CAS előtt képviselni.
Sztyepasin egyébként korábban volt miniszterelnök (1999 májusa és augusztusa között), igazságügyi miniszter és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója is.