2023, december 7.
0.4 C
Budapest
-11.1 C
Moszkva

Oroszország elküldte tiltakozó levelét a WADA-nak

Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) pénteken elküldte az ország tiltakozásáról szóló levelét a nemzetközi ügynökséghez (WADA), melynek december 9-én született döntése értelmében az orosz sportolók nemzeti válogatottként négy évig nem vehetnek részt jelentős nemzetközi versenyeken, így a 2020-as, tokiói olimpián sem.

A levelet, melyben az oroszok hivatalosan jelezték, hogy fellebbeznek a WADA-határozat ellen, Jurij Ganusz, a RUSADA vezetője küldte el pénteken annak ellenére, hogy ő személyesen nem értett egyet a fellebbezéssel. A mostani levélhez csatolt egy saját megjegyzéseit tartalmazó kiegészítést.

A RUSADA múlt csütörtökön döntött a fellebbezésről, majd kedden az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke, Sztanyiszlav Pozdnyakov kérte a szervezetet, hogy hivatalosan tiltakozzon a WADA-nál.

A fellebbezést követően az ügyet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) fogja tárgyalni.

A WADA december 9-én tiltotta el négy évre Oroszországot egyebek között az olimpiai és világbajnoki részvételtől, valamint a jelentősebb nemzetközi versenyek rendezésétől, mivel bizonyítottnak látta, hogy manipulálták az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) moszkvai laboratóriumának eredményeit. Ezáltal többek között a jövő évi tokiói olimpián, illetve a 2022-es katari labdarúgó-vb-n sem szerepelhetnek orosz színekben sportolók. Ugyanakkor azok, akik bizonyítani tudják, hogy tisztán készülnek, semlegesként ott lehetnek a nagy versenyeken. A jövő évi – részben oroszországi rendezésű – futball Európa-bajnokságot nem érinti a mostani szankció.

Vlagyimir Putyin szerint ellentétes a józan ésszel, jogellenes és politikai színezetű a WADA határozata

“Ami a WADA döntését illeti, nos, az nem egyeztethető össze a józan ésszel és a joggal. Ami a doppingot illeti, azzal kapcsolatban az a döntés született, hogy a sportolóink semleges zászló alatt vegyenek részt az olimpián, most pedig ugyanazért még egyszer ugyanaz az elmarasztaló ítélet született”jelentette ki Putyin.

 

A WADA-nak az Orosz Olimpiai Bizottsággal szemben nincsen kifogása. Ha pedig nincs ellene kifogása, akkor az országnak a nemzeti lobogó alatt kell szerepelnie. Ilyen az Olimpiai Charta”nyilatkozta az elnök.

Szocsi – 2014

A büntetést kiváltó ügyet a moszkvai doppingellenőrző laboratórium januárban átadott adatbázisának átvizsgálása után robbantotta ki a WADA. A labor működését és a RUSADA-t 2015 végén függesztették fel, miután a WADA az év novemberében nyilvánosságra hozta illetékes bizottságának vizsgálati jelentését, amely megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott.

Az orosz sportolók a 2016-os, riói olimpián még elkerülték a teljes kizárást, a 2018-as, phjongcshangi téli játékokról ugyanakkor már kitiltották Oroszországot, és sportolóinak külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez. Aki ezt megkapta, semlegesként vehetett részt a versenyeken.

Az orosz ügynökség 2018. szeptember 20-án kapta vissza tesztelési engedélyét, a moszkvai labor pedig egy éve kezdhette újra működését. Ez utóbbi engedélyezéséhez több feltételt is szabott a WADA, ezek egyike volt az adatbázis átadása.

A vizsgálat lezárulta után a WADA-szabályzatnak megfelelést ellenőrző bizottság négyéves eltiltást javasolt, melyet december elején a végrehajtó bizottság megszavazott.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán képviselő: Ukrajna NATO-csatlakozásai reményei szertefoszlottak

Ukrajnának gyors NATO-csatlakozással kapcsolatos reményei szertefoszlottak - jelentette ki kedden a Telegramban Olekszij Honcsarenko, a Verhovna Rada (ukrán parlament) egyik tagja. Azt állította, hogy...

Reuters: Ukrajna új fegyver kívánságlistát adott át az Egyesült Államoknak

Az ukrán hadsereg egy listát adott ki azokról a fegyverekről, amelyeket a következő hónapokban szeretne megkapni Washingtontól, beleértve számos olyan új fegyvert, amelyek nem...

BBC: néhány besorozott ukrán “tengerészgyalogos” úszni sem tud

Fiatal és kiképzetlen ukrán sorkatonákat küldenek a frontvonal egy erőszakos szakaszára, Herszon közelébe, hogy aztán orosz drónok és lövedékek mérjenek rájuk csapást - mondta...
spot_img

Videó