2023, február 4.
5.4 C
Budapest
0.3 C
Moszkva

Kreml: Oroszország senkit se fenyeget, szuverén joga saját területére fegyvert telepíteni

Nem szolgáltathat alapot más országoknak az aggodalomra, ha orosz fegyvereket orosz területre telepítenek, mert Oroszország senkit se fenyeget – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

A szóvivő így kommentálta azt, hogy Oroszország Iszkander típusú, nukleáris robbanófejjel is felszerelhető harcászati rakétákat telepít a kalinyingrádi exklávéjába. Mint mondta, Moszkvának szuverén joga, hogy fegyvereket telepítsen saját területére.

Moszkvának szuverén joga, hogy fegyvereket telepítsen saját területére

Peszkov egyébként azt javasolta, hogy az ügyben Vlagyimir Samanovot, az orosz parlament alsóháza védelmi bizottságának elnökét faggassák, aki hétfőn bejelentést tett a telepítésről. Samanov nem közölte, hogy az Iszkanderekből mennyit és mennyi időre helyeznek el Kalinyingrád környékén.

A képviselő azzal indokolta a rakétatelepítést, hogy a NATO megerősíti katonai infrastruktúráját az orosz határoknál.

Hangsúlyozta, hogy ezek az objektumok automatikusan felkerülnek a megsemmisítendő célpontok listájára.

Kalinyingrád megyébe az orosz katonai vezetés az Iszkanderek mellett Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket, valamint Bal és Basztyion típusú partvédelmi rakétákat telepített. MTI

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Fogolycsere: 63 orosz tért haza az ukrán ellenőrzésű területről

Összesen 63 orosz katonát, köztük az "érzékeny kategóriába" tartozó személyeket szállítottak vissza a Kijev által ellenőrzött területről Oroszországba - közölte az orosz védelmi minisztérium...

Franciaország és Olaszország MAMBA légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának

Franciaország és Olaszország MAMBA légvédelmi rakétarendszert szállít tavasszal Ukrajnának, hogy segítse az orosz repülő-, rakéta- és dróntámadások elleni védelemben - közölte pénteken a francia...

Először számolt be NASAMS légvédelmi rendszer megsemmisítéséről az orosz katonai szóvivő

Az orosz erők a Donyeck környékén folytatott offenzíva során kedvezőbb állásokat foglaltak el, és először semmisítettek meg norvég NASAMS légvédelmi rendszert - jelentette ki...