A dél-koreai elnök egyhetes országos gyászt hirdetett, miután a szombat esti szöuli Halloween-ünnepségen a pánikoló tömeg előrenyomulása több mint 150 ember életét követelte, köztük legalább 19 külföldi több államból.
Legalább három orosz állampolgár is meghalt a tömegben – erősítette meg vasárnap Moszkva szöuli nagykövetsége. Korábbi jelentések szerint egy másik orosz nő sérülésekkel került kórházba.
Kína is közölte, hogy három állampolgára vesztette életét a tragédiában. A kínai nagykövetség közölte, hogy „vészhelyzeti reagálási mechanizmust aktivált”, hogy segítséget nyújtson a sérült vagy esetleg segítséget kérő kínaiaknak.
A szöuli hatóságok több iráni, üzbég és norvég áldozatot is azonosítottak, a Yonhap hírügynökség legalább 19 külföldit jelentett a halottak között.
Vasárnap reggel 9 órakor a tűzoltó hatóságok szerint a halálos áldozatok száma 151 volt, további 82-en megsérültek. Az áldozatok többsége késő tizenéves vagy húszas éveiben járó fiatal volt.
„Ez valóban borzalmas” – mondta vasárnap Jun Szuk Jeol elnök, aki „tragédiának és katasztrófának nevezte a tömegszerencsétlenséget, amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie”.
Megrázó felvételek a szöuli tragédiáról!
A tragédia Szöul híres éjszakai negyedében történt szombaton, amikor akár 100 ezer ember is összegyűlhetett a környéken a Halloween késő esti ünneplésére. Szemtanúk szerint a tragédia azután történt, hogy a tömeg egy szűk mellékutcába szorult, de a hatóságok egyelőre nem tudják pontosan megállapítani az események pontos sorrendjét.
Yoon elnök azt ígérte, hogy a hatóságok „kivizsgálják a tragédia okát, és alapvető módosításokat hajtanak végre, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló balesetek”.