2024, március 3.
13.6 C
Budapest
3.2 C
Moszkva

Putyin új világatlasz megalkotását indítványozta

Olyan új világatlasz megalkotását indítványozta Vlagyimir Putyin orosz elnök, amelyen helyreállítanák az eredetileg orosz felfedezők által adott, de utóbb megváltoztatott helyneveket.

Putyin az Orosz Földrajzi Társaság (RGO) pénteki szentpétervári tanácskozásán a társaság szakembereit, a Szövetségi Állami Regisztrációs Szolgálatot (Roszreesztr) és az orosz védelmi minisztériumot bízta meg a feladattal (az RGO elnöke Szergej Sojgu védelmi miniszter.)

Az államfő szerint a katonai tárca sok térképének titkosítása “elavult és archaikusnak tűnik”, ezeket rendelkezésre kell bocsátani az utazók és autósok által online is hozzáférhető atlasz megalkotásához.

Putyin hangsúlyozta, hogy a földrajzi objektumok elnevezésére külön figyelmet kell fordítani. “Kutatóink és az utazóink által az elmúlt évszázadok során adott orosz elnevezések fokozatosan kiszorulnak a világtérképekről, és így törlődik annak emléke is, hogy mivel járult hozzá Oroszország bolygónk tanulmányozásához és a tudomány fejlődéséhez” – közölte az orosz vezető.

Putyin rámutatott, hogy ez elsősorban az Antarktiszon észlelhető, ahol a Mihail Lazarev és Faggyej Bellinszgauzen (eredeti nevén Fabian Gottlieb Thaddeus von Bellingshausen) felfedezők által választott elnevezések “csaknem eltűntek a forgalomból”.

“2020-ban fogjuk megünnepelni az Antarktisz felfedezésének jubileumát, ami nem más, mint orosz hajósok érdeme” – mondta.

Putyin anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, kifogásolta, hogy közelebbi orosz helyneveket is megváltoztattak. Mint mondta, ehhez egyebek között az is hozzájárulhatott, hogy nem készültek korszerű térképek Oroszországban, a szabadon hozzáférhető külföldi térképeken pedig “másodlagos elnevezések” szerepelnek.

Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy az új atlasszal Moszkva senkire sem akar semmit ráerőltetni, de nincs joga ahhoz, hogy ne reagáljon “a történelmi és adott esetben a földrajzi igazság eltorzítására”. Rámutatott, hogy a közoktatási és tudományügyi minisztérium hamarosan el fogja fogadni a földrajzoktatásnak az Orosz Földrajzi Társaság által kidolgozott koncepcióját. MTI

Támogasd a donyecki gyerekeket!

Oroszországban élő nemzeti érzelmű magyarok és anyaországi segítőik közreműködésével támogathatod a donyecki gyerekeket.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

WSJ: a Krím elleni támadásról kiszivárgott felvétel elmélyítheti a szakadékot a NATO-ban

Egy kiszivárgott hangfelvétel, amely a német hadsereg állítólagos terveit vázolja fel, miszerint segítenének Ukrajnának nagy hatótávolságú rakétákkal támadni a Krím-hidat, szakadást okozhat Berlin és...

38 ukrán drónt lőtt le az orosz légvédelem a Krím felett

A légvédelmi rendszerek 38 ukrán drónt semmisítettek meg a Krím felett - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium. "Az éjjel meghiúsult a kijevi rezsim kísérlete,...

Berlin: valódi a hangfelvétel, amelyen a német tisztek a Krími híd ellni támadásról beszélnek

Valódiak a német tisztek - köztük a légierő egyik legmagasabb rangú parancsnoka - közötti megbeszélések arról, hogy segítenének Kijevnek egy esetleges Krím elleni támadásban...
spot_img

Videó