2022, augusztus 19.
31.9 C
Budapest
24.2 C
Moszkva

Megkezdődött a második orosz vakcina gyártása, Oroszországban bezárnak az éjszakai szórakozóhelyek

Oroszországban szerdától este 11 és reggel hat óra között nem lehetnek nyitva a showműsoros szórakozóhelyek és az éttermek a járványhelyzet súlyosbodása miatt.

Ezt az ajánlást kedden tette közzé Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője. Az ügyben a döntés joga a 85 oroszországi régió vezetőjét illeti meg.

Popova emellett kezdeményezte a kötelező maszkviseletet minden olyan helyen, ahol legkevesebb 50 ember tartózkodik, továbbá a tömegközlekedési eszközökön, a liftekben és a parkolókban is.

A Roszpotrebnadzor az eddiginél szigorúbb fertőtlenítést indítványozott a tömegközeledési eszközökön, az üzletekben, az éttermekben, a színházakban és más nyilvános helyeken, valamint elrendelte a 65 évnél idősebbek és a krónikus betegek fokozottabb védelmét is.

Gulnara Penykova, a moszkvai polgármesteri hivatal sajtószolgálatának vezetője kijelentette, hogy nem fognak bezárni azok a fővárosi éjszakai szórakozóhelyek, amelyek a digitális regisztráció bevezetése révén lehetővé tették a gyors járványügyi fellépést látogatóik megbetegedése esetén. Penykova emellett rámutatott, hogy a fővárosban lassult a járvány terjedése.

Popova egy moszkvai tanácskozáson kijelentette, hogy több gyógyszergyárban megkezdődött a novoszibirszki Vektor kutatóközpont által kifejlesztett második orosz vakcina, az EpiVacCorona gyártása. Eközben az első és a második Covid-19 elleni oltóanyag tömeges tesztelése még nem zárult le.

A tisztifőorvos azt is közölte, hogy szükség esetén további korlátozásokat fognak bevezetni Oroszországban.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 16 550-nel 1 547 774-re emelkedett a kedden közzétett hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1,1 százalékos, az új esetek 26,4 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (8,7 millió), India (7,9 millió) és Brazília (5,4 millió) után.

Az aktív esetek száma az elmúlt egy nap alatt 3386-tal 362 245-re nőtt. A halálos áldozatoké 320-szal – ez a legmagasabb napi halálozási adat a járvány kezdete óta – 26 598-ra, a felépülteké pedig 12 884-gyel 1 158 940-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 58,2 millió, hétfőn pedig mintegy 402 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 355 300 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Alekszandr Gorelov, a Roszpotrebnadzor központi tudományos igazgatóhelyettese egy moszkvai tanácskozáson kijelentette, hogy Oroszországban mintegy kétszázféle, az új koronavírust, valamint annak antigénjeit és immunglobulinjait kimutató tesztet jegyeztek be.

Az orosz egészségügyi tárca kedden közölte, hogy egészségügyi szakembereket küldött a dél-uráli Kurgán megyébe a járvány elleni küzdelem támogatására. Számokat ezzel kapcsolatban a minisztérium nem tett közzé.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...

Videózott a kanadai zsoldos az ukrán fronton, majd elmenekült Ukrajnából

A nemrégiben Herszon közelében végrehajtott bevetés - amelyet részben a National Post rendelkezésére bocsátott, a harci káoszról készült egyperces videófelvétel is megörökít - Paul...