2023, október 3.
15 C
Budapest
9.8 C
Moszkva

Ukrajnában júliustól véget ér a karantén és a veszélyhelyzet

Július 1-jével megszűnik Ukrajnában a koronavírus-világjárvány miatt bevezetett országos karantén és veszélyhelyzet, amely 2020 márciusa óta volt érvényben – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök a kormány keddi ülésén.

Karanténnak a régiónként a járványhelyzet súlyossága szerint eltérő korlátozásokkal járó óvintézkedések rendszerét nevezték Ukrajnában. A kormányfő hozzátette, hogy a karantén időszakában a hatóságok olyan válaszmechanizmusokat dolgoztak ki, amelyek segítenek egy teljes körű háború idején is.

“Most az új kihívásokra új módszerekkel és megközelítésekkel válaszolunk. Köszönet azoknak az orvosoknak, akik az elmúlt évek során önzetlenül küzdöttek a járvány ellen, és mindent megtettek a következmények minimálisra csökkentésének érdekében” – hangsúlyozta Smihal.

“Az orvosok hihetetlen munkát végeztek. A legsötétebb időkben, amikor a világ még nem tudta, mennyire veszélyes a Covid-19, amikor nem volt vakcina, és nem volt mód arra, hogy az emberek valahogy megvédjék magukat a betegség súlyos következményeitől, az orvosok nem haboztak elfogadni ezt a kihívást, és folytatták a munkát” – méltatta az egészségügyi dolgozókat közleményében a szaktárca.

A világjárvány kezdete óta több mint 5,5 millió koronavírusos fertőzöttet jegyeztek fel Ukrajnában.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Fehér Ház: az Egyesült Államoknak nincs pénze Kijev hosszú távú katonai támogatására

Az Egyesült Államoknak nincs pénze Kijev hosszú távú katonai támogatására - mondta Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára egy tájékoztatón. "Ezek (a pénzeszközök. - a...

Kreml: a nyugati politikusokat, akiket a nemzeti érdekek vezetnek, rögtön oroszbarát jelzővel bélyegzik meg

A függetlenség demonstrálása Brüsszeltől nem jelenti automatikusan azt, hogy egy politikus "oroszbarát" - mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak. A szlovákiai választási...

Oroszország bizonyítékot mutatott, hogy az USA silány minőségű testpáncélt küldött Ukrajnának

Az orosz védelmi órásvállalat, a Rosztyeh által közzétett videó kétségbe vonta az USA által Ukrajnának küldött katonai támogatás minőségét, miután egy trófeaként a harctérről...
spot_img

Videó