A rubel gyors elinflálódásának következményeként a General Motors (GM) , az Audi, a Jaguar , a Land Rover csütörtökön bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti szállításait oroszországi kereskedőinek. Az IKEA a nagy értékű konyhabútorok és háztartási gépek árusítását állította le. Az Apple is leállt – Azért tették mindezt, mert az inflálódó rubel olyan gyorsan ugrál az EKG-n hogy nem bírják belőni áraikat.
Bár egyes vállalatok, mint például a Nissan japán autógyártó, áraik azonnali emelésével reagáltak a rubel árfolyamának zuhanására, mások úgy döntöttek, hogy megvárják a helyzet rendeződését. Így egyre több importőr vagy szállító cég állítja le Oroszországban a kereskedést, mert a rubel árfolyamának stabilizálódásáig nem tudja belföldi árait kiigazítani.
Az Apple amerikai információ-technológiai óriáscég már kedden éjjel leállította termékeinek internetes értékesítését Oroszországban. A Cadillac, az Opel és a Chevrolet márkákat gyártó GM követte a példát, és december 16-i, keddi hatállyal felfüggesztette a kiszállítást a szalonokba. A már kifizetett járműveket azonban átadják a tulajdonosoknak, nem kérnek tőlük felárat.
Az IKE svéd bútorgyártó és -árusító cége, amelynek Oroszország az egyik első számú piaca, csütörtökön közölte, hogy a nagyszámú megrendelés miatt leállítja a konyhabútorok és gépek árusítását. Az IKEA december elején emelte árait, de így is megrohanták a vevők, hogy még a következő áremelés előtt vásároljanak be.
A Simple nevű borimportőr szerdán ugyancsak felfüggesztette két napra a kiszállításokat, és előzetes fizetést kér árujáért. A Spar üzletlánc elosztó központjának szóvivője arról számolt be, hogy az élelmiszer- és alkoholos termékek szállítói közül sokan sokkos állapotba kerültek és próbálják kitalálni, hogy meddig emelkedhetnek az árak. Az ország elsőszámú gyümölcslé-előállító cége a hét végéig nem szállít azoknak az üzleteknek, amelyek nem fogadják el a megemelt árakat.
Oroszországban már sokan úgy emlegetik a hét második napját, mint fekete kedd. Azon a napon a rubel értékének 25 %-át veszítette el, a dollárhoz és euróhoz viszonyított árfolyama minden eddigi rekordot megdöntött. A pánik csúcspontján, kedden délután három óra körül a dollár árfolyama meghaladta a 80 rubelt, az euróé pedig a 100 rubelt a moszkvai tőzsde devizakereskedésében.
A General Motors, az Audi és a Jaguar időlegesen felfüggesztette autói árusítását Oroszországban, mert akkorát buknak a gyenge rubelen.
A rubel értéke június óta 40 %-ot csökkent, ami a legnagyobb krízise 1989 óta.
Az oroszok minél hamarabb ingóságokba fektetnék elinflálódó forgóeszközeiket és nagy a kereslet az új autók iránt.
Az autógyártók viszont, amelyek többsége dollárban vagy euróban számol el, így nyilvánvalóan nem érdekelt ebben. Ezért a General Motors (GM) december 16-ával felfüggesztette kereskedését, a Jaguar Land Rover 19-ével jelentett be hasonló intézkedést. Az ingolstadti Audi szintén december 16-tól nem forgalmaz Oroszországban. A helyi importőr szóvivője úgy nyilatkozott, új árlisták lesznek hamarosan érvényben.
A Toyota, más iparági cégekhez hasonlóan azonnali áremelésekkel reagált és egyelőre nem tervezik a kereskedés befagyasztását – írja az Automotive News.
A BMW, amely szintén kitett a rubelgyengülésnek, számítások szerint 100-150 millió eurót veszített eddig a helyzeten az elmúlt negyedévben.