Szeptemberben jegyeztetné be vakcináját az orosz Vektor kutatóintézet

Szeptemberben jegyeztetné be vakcináját az orosz Vektor kutatóintézet

Júniusban befejezi a prototípusok preklinikai tesztelését, szeptemberben pedig be is kívánja jegyeztetni a Covid-19-fertőzés elleni vakcináját a novoszibirszki Vektor intézet – jelentette be Rinat Makszjutov, a novoszibirszki állami kutatóközpont vezérigazgatója egy Vlagyimir Putyin elnök részvételével csütörtökön az oroszországi géntechnológiáról tartott videokonferencián.

“Júniusban befejezzük a vakcina hatékonyságának és biztonságosságának kész gyógyszer formájában történő preklinikai tesztelését olyan minimális mennyiségben, amely elegendő lesz ahhoz, hogy 300 önkéntesen áttérjünk a klinikai tesztelés első és második fázisára” – mondta Makszjutov.

Mint mondta, Putyinnak az április 15-én kiadott, a koronavírus elleni vakcina kifejlesztése szakaszainak lerövidítésére vonatkozó rendeletének köszönhetően arra számít, hogy a vakcinát szeptemberben már be lehet jegyeztetni. Az elnök felhívta a figyelmet a szabadalom levédésének fontosságára.

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a parlament alsóházának szerdai plenáris ülésén arról beszélt, hogy a koronavírus elleni oltáshoz felhasználható első készítmények július utolsó harmadában jelenhetnek meg az országban. Oroszországban egyébként legkevesebb hét vakcina fejlesztése folyik a koronavírus ellen.

A csütörtöki tanácskozás részvevőit Alekszandr Makarov, az Orosz Tudományos Akadémia Vlagyimir Engelhardt biokémikus nevét viselő molekuláris biológiai intézetének igazgatója arról tájékoztatta, hogy egy orosz fejlesztésű, a SARS-CoV-2 koronavírus elleni antitest-teszt nemrégiben első-második lett az Egyesült Államokban nemrégiben elvégzett nemzetközi összehasonlításban. Az eljárás 100 volt beteg közül 99-nél képes kimutatni az antitest jelenlétét.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester bejelentette, hogy a fővárosban péntektől tömeges és ingyenes antitestszűrés kezdődik, a populációimmunitás fokának meghatározására. A tesztelés során több alkalommal mintegy 70 ezer, véletlenszerűen kiválasztott helyi lakostól fognak mintát venni.

Az Oroszországban a járvány kezdete óta elvégzett tesztek száma csütörtökre meghaladta a 6,1 milliót. Az elmúlt nap alatt 205,5 ezer szűrést végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 259 198 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Putyin egyébként a videokonferencián a 20. század atom- és űrprogramjához hasonlította a genetikai kutatások fontosságát. Sürgette egy olyan programstruktúra kialakítását, amely lehetővé teszi a tudományos eredmények mielőbbi gyakorlati hasznosítását. Emlékeztetett rá, hogy a tudományos nemzeti projekt keretében, a Rosznyefty technológiai partnersége mellett, három világszínvonalú genomközpont létesül, amely kutatóintézetek, egyetemek és cégek konzorciumaként működik majd.

Putyin a tanácskozáson felfedte, hogy annak egyik részvevője, Valerij Falkov tudományos és felsőoktatási miniszter átesett a Covid-19 betegségen. Olga Ljubimova kulturális miniszter, aki szintén elkapta a fertőzést, a TASZSZ hírügynökségnek elmondta, hogy az orvosok gyógyultnak minősítették.

Ez is érdekelhet:  A korlátozások "radikális" könnyítésére készül a moszkvai polgármester

Az egészségügyi tárca vezetője szerdán az mondta, hogy az ugyancsak megbetegedett Mihail Misuszytin miniszterelnök állapota “pozitív dinamikát” mutat, ezért a jövő héten visszatérhet hivatalába. Az orosz felső vezetéshez tartozó körökből Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő megfertőződése vált még ismeretessé. Ő szerdán azt mondta, hogy kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg nála.

Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap vezetője az amerikai CNBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a Himrar elnevezésű orosz cég május végén kezdi majd el a Covid-19 ellen is alkalmazható favipiravir antivirális gyógyszer forgalmazását, tabletta formájában.

A műsorvezető kérdésére, hogy nem tart-e a Gilead Sciences amerikai gyártó által előállított remdesevir injekció jelentette konkurenciától, Dmitrijev a TASZSZ által ismertetett interjúban azt mondta, hogy bízik az Oroszország és az Egyesült Államok közötti viszony javulásában, és abban, hogy a járvány közepette “bajtársi vetélkedés”, nem pedig “fegyverkezési verseny” alakul ki a koronavírus elleni gyógyszerek terén.

Oroszországban egy nap alatt 9974-gyel 252 245-re nőtt az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma a csütörtökön nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint. Az új esetek 40,6 százaléka tünetmentes. A május 9. óta csökkenő napi növekmény május 2. óta először nem érte el a 10 ezret, aránya pedig rekordalacsony, 4,1 százalékos volt. A fertőzés terjedésének együtthatója (azon személyek száma, akiket egy Covid-beteg megfertőzött a karanténba zárása előtt) először csökkent 1 alá.

“Azt mondanám, a mai napra megállítottuk a növekedést. Már 11 napja nincs további növekedés, a növekedés jelentéktelen” – jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője a Rosszija 1 televíziónak.

Az aktív esetek száma 196 410. A halálozások száma 93-mal 2305-re, a gyógyulásoké 8827-tel 53 530-nőtt országos szinten.

Az orosz belügyminisztérium arról adott ki tájékoztatást, hogy adatai szerint idén áprilisban, a karanténban való összezártság ellenére, a tavalyi adathoz képest nemhogy nőtt, de 9 százalékkal csökkent a családi viszonyokkal összefüggő bűncselekmények, ezen belül 14,6 százalékkal a súlyos, 17,1 százalékkal pedig a közepesen súlyos testi sértések száma. Korábban több társadalmi szervezet ezzel ellentétes állítást tett.

CATEGORIES
TAGS