2022, november 27.
4.3 C
Budapest
-5.2 C
Moszkva

Zelenszkij mégsem vesz részt a G20-ak csúcstalálkozóján

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem vesz részt a G20-ak bali csúcstalálkozóján – jelentette a detikBali portál Luhut Binsar Panjaitan indonéz tengerészeti és beruházási miniszterre hivatkozva.

Mint az esemény előkészületeivel megbízott tisztviselő kifejtette, Zelenszkij “az ukrán belügyekkel lesz elfoglalva”.

Korábban azt közölték, hogy az ukrán elnök videókapcsolaton keresztül vehet részt az eseményen.

Panjaitan továbbá megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin sem vesz részt a csúcstalálkozón. Szerinte mindkét elnöknek “nagyon zsúfolt az időbeosztása, tiszteletben kell tartanunk a döntésüket, hogy távol maradnak a csúcstalálkozóról”.

Az Indonéziába utazó orosz delegációt Szergej Lavrov külügyminiszter vezeti majd – közölte Alekszandr Tumajkin, a jakartai orosz nagykövetség sajtóattaséja a RIA Novosztyival. Elmondta, hogy Putyin videokapcsolaton keresztül is felszólalhat.

A G20 egy informális klub, amely a legnagyobb gazdaságilag fejlett és fejlődő országokat tömöríti. A G20-ak tizenhetedik csúcstalálkozóját november 15-16-án tartják Balin.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés -spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Orbán: szükség van egy szuverén Ukrajnára

Orbán Viktor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnöke szombaton videókonferencia keretében részt vett a jobboldali világszervezet Panamavárosban zajló vezetőségi ülésén - tájékoztatta az MTI-t...

Putyin: hamarabb kellett volna újraegyesülni a Donbasszal

A Donbassz újraegyesítésének Oroszországgal már korábban meg kellett volna történnie - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a különleges katonai műveletben részt vevő katonák édesanyjaival...

Videó: üres polcok és pánikfelvásárlás Kijevben

Az ukrán főváros lakói aktívan vásárolják fel az élelmiszereket, a kenyérpolcok üresek - közölte a Strana.ua ukrán online lap a Telegram-csatornáján. "A helyiek videókat tesznek...