2022, augusztus 11.
28.3 C
Budapest
25 C
Moszkva
Array

Vedomosztyi: mégsem Kínába vezet Putyin első útja

Vlagyimir PutyinVlagyimir Putyin első távolabbi külföldi útja mégsem Kínába, hanem Németországba és Franciaországba vezethet – közölte csütörtökön a Vedomosztyi című orosz napilap. A május 7-én harmadik államfői mandátumát megkezdő Putyin elsőként Fehéroroszországba látogat május 31-én. Erről a Független Államok Közösségének minapi csúcstalálkozóján, Moszkvában állapodtak meg Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel – írja a Vedomosztyi. A Kreml két tisztségviselője is úgy nyilatkozott az orosz napilapnak, hogy Vlagyimir Putyin rögtön Minszk után valószínűleg Németországba és Franciaországba utazik. Bár elutasította a részvételt a G8-csoport Camp David-i csúcstalálkozóján, mégis csak találkozik a szervezet két befolyásos tagállamának vezetőivel, s megmutatva ezzel, hogy vannak Nyugaton befolyásos barátai – adták értésre az elnöki hivatalból. A befolyásos napilapnak párizsi és moszkvai diplomáciai források megerősítették, hogy folynak a látogatás előkészületei.

 

A tervek szerint az orosz államfő Németországból Szentpétervárra, a június 3-4-re tervezett Oroszország-Európai Unió csúcstalálkozóra érkezne vissza, majd onnan indulna tovább Üzbegisztánon keresztül Kínába. Pekingben Putyin a Sanghaji Együttműködés Szervezetének június 6-7-i, ugyancsak államfői szintű találkozóján vesz részt. A visszaútra egy kazahsztáni látogatás is beterveztek.

Vaszilij Kasin, a Stratégiai és Technológiai Elemző Központ szakértője szerint, ha nem Kínába, hanem Németországba vezet az orosz államfő első távolabbi külföldi útja, azzal nem bántja meg Pekinget. “Ha azonban ez az első út az Egyesült Államokba vezetne, akkor azt Kínában kedvezőtlen politikai gesztusként értékelnék, ugyanis Németországot illetően Pekingben jól tudják, hogy az orosz gazdaság a leginkább az európaitól függ” – vélekedik Kasin.
Fjodor Lukjanov politológus, az Oroszország a Globális Politikában című folyóirat főszerkesztője úgy vélte, hogy az orosz államfő első külföldi útjainak menetrendje megfelel a szokásoknak. Az, hogy első dolga Minszkbe utazni, teljesen érthető, hiszen formálisan Fehéroroszország Moszkva legközelebbi partnere, szövetségese.

Lukjanov kifejtette: “Vlagyimir Putyin aktívan építette a német-francia-orosz háromszöget, s bár közte és Angela Merkel (német kancellár) között nincs semmilyen rokonszenv, a kapcsolatok Berlinnel mindig is elsőbbséget élveztek és mindegyik kancellár alatt fejlődtek.” Putyin és Francois Hollande új francia államfő találkozóját illetően a szakértő szerint egyszerűen az együttműködés beindítása a fontos.

Üzbegisztán kulcsfontosságú, ha Moszkva fejleszteni akarja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét és a Sanghaji Együttműködés Szervezetét. Taskent ugyanis következetesen és céltudatosan szabotál mindent, amit Oroszország ebben az irányban tesz – fejtette ki Fjodor Lukjanov a Vedomosztyinak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Borell: az európaiaknak hajlandónak kell lenniük “fizetni” Ukrajna támogatásáért

Az Ukrajna Oroszország elleni küzdelemben való segítségnyújtásnak ára van Európa számára, amelyet a polgároknak hajlandónak kell lenniük megfizetni - mondta az EU külügyi vezetője....

Kína: Washington célja az ukrán konfliktus elhúzódása

Washington arra törekszik, hogy minél tovább elhúzódjon az ukrajnai konfliktus, hogy meggyengítse Moszkvát - mondta Kína oroszországi nagykövete. A TASZSZ orosz hírügynökségnek szerdán adott interjújában...

Vidáman pezsgőzött Klicskóval Kijevben a német miniszter, most bocsánatot kért

Nancy Faeser német belügyminiszter bocsánatot kért, miután július végi ukrajnai útja során egy pohár pezsgővel a kezében pózolt egy vidám fotón. "Megbántam a fotót" -...