2023, február 4.
5.7 C
Budapest
-1.8 C
Moszkva

Ukrán diákjai jelentették fel a lengyel tanárnőt, mert Bandera ellenes tüntetésen volt

Lengyelországi ukrán diákok feljelentést tettek egy helyi iskolai tanárnő ellen, amiért az részt vett az ország “ukránosítása” elleni demonstráción – jelentette a Kresy napilap.

Malgorzata Cislo, a niszki Regionális Szakképzési Központ matematikatanára októberben részt vett egy demonstráción, amelynek jelszava “Nemet Lengyelország ukránosítására” volt. Az ukrán diákok panaszt tettek ellene, és a központ igazgatója az Oktatási Tanács fegyelmi bizottságához utalta az ügyet. A tanárnőnek magyarázkodnia kellett a bizottság képviselője előtt.

Ezen a héten Tarnobrzegben a tanárnő védelmében tartottak gyűlést, amelyen Grzegorz Braun, a Konföderáció és a Lengyel Korona Pártok Szövetségének tagja beszélt, aki az októberi tüntetést is szervezte. “Mint kiderült, a törődés, az aggódás a biztonságért, beleértve a lengyel identitás biztonságát, az ilyen aggodalom kimutatása szerencsétlen következményekkel járhat egy tanár számára” – mondta felháborodva Braun.

A tanárnő védelmében szervezett akció szervezői szerint az ukránoknak nem tetszett a tanárnő “politikai nézetei és hazafisága”, az ukránok inkább az iskolán kívül, mint az iskolában fejezték ki álláspontjukat.

“Egy lengyel zászlót tartott a kezében. Az ukrán diákoknak mindez nem tetszett. 11 óra körül volt, tehát a tanulóknak az iskola területén kellett volna lenniük, nem pedig sétálgatni <…> az ukrán tanulóknak nem tetszett a szórólap sem, különösen a bűnözőknek nevezett Bandera és Suhevicsről szóló információk, valamint a gyilkosok dicsőítésének betiltására való felhívás. A diákok szóváltásba keveredtek a résztvevőkkel, azt mondták, hogy Banderáék “hősök” – írja a lap.

Maga a tanárnő azt mondta, hogy semmi rosszat nem tett, és hangsúlyozta, hogy ő vallásos ember és hazafi, és nem áll szándékában abbahagyni az ilyen akciókban való részvételt.

A lengyel hatóságok szerint 950 ezer ukrajnai menekült tartózkodik Lengyelországban, miközben összesen 2,3 millió ukrán él az országban.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Először számolt be NASAMS légvédelmi rendszer megsemmisítéséről az orosz katonai szóvivő

Az orosz erők a Donyeck környékén folytatott offenzíva során kedvezőbb állásokat foglaltak el, és először semmisítettek meg norvég NASAMS légvédelmi rendszert - jelentette ki...

Zelenszkij: nem adjuk fel Bahmutot, addig harcolunk ameddig csak tudunk

Az ukrán hadsereg nem fogja feladni Artemivszket (Bahmut) - jelentette ki Volodimir Zelenszkij a kijevi EU-ukrán csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón. "Senki sem fogja feladni Bahmutot (Artemivszk)....

Németország közölte, hogy tudomásul vették Putyin szavait a német tankokról

Berlin tudomásul vette Vlagyimir Putyin nyilatkozatát a német harckocsik Kijevbe történő szállításáról - közölte Steffen Hebeestreit, a német miniszteri kabinet szóvivője. Az orosz államfő előző...