2023, szeptember 25.
17.2 C
Budapest
14.5 C
Moszkva

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter iráni kollégájával tárgyalt a Wagner lázadás után

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter telefonon beszélt iráni kollégájával, Hoszein Amir-Abdollahiánnal, aki támogatásáról biztosította Moszkvát a Wagner katonai magáncég (CSVK) fegyveres lázadása után – közölte az orosz külügyminisztérium.

A beszélgetésre Teherán kezdeményezésére szombaton késő este került sor, miután a válság már megoldódott – közölte a minisztérium.

“Az iráni fél támogatását fejezte ki az orosz vezetésnek az alkotmányos rend biztosítása érdekében tett intézkedései iránt” – áll a közleményben.

A vezető diplomaták megvitatták az Oroszország és Irán közötti kétoldalú kapcsolatokat is, hangsúlyozva azok magas dinamizmusát, és kifejezve buzgalmukat az együttműködés további fokozására – tette hozzá a minisztérium.

Korábban szombaton Nasszer Kanáni iráni külügyminisztériumi szóvivő az orosz állam belső ügyének nevezte a Wagner-féle lázadást. “Irán támogatja a jogállamiságot az Oroszországi Föderációban” – hangsúlyozta.

A Wagner, amely a reguláris orosz hadsereg oldalán harcol Ukrajnában, pénteken késő este nagyszabású lázadást indított. Csapatai átvették az ellenőrzést az orosz hadsereg déli kerületi parancsnoksága felett Rosztov-na-Donu városában, és konvojt küldtek Moszkva felé.

A lázadás szombat éjjel ért véget, amikor a Wagner vezetője, Jevgenyij Prigozsin bejelentette, hogy emberei visszatérnek táborukba, miután megbeszélést folytatott Alekszandr Lukasenko belarusz elnökkel. A tárgyalásokra Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztetve került sor – közölte Minszk.

Prigozsin, aki azt mondta, hogy azért rendelte el a felkelést, mert “ők [a védelmi minisztérium] fel akarták oszlatni a Wagner-csoportot”, a megállapodás eredményeként elhagyja Oroszországot és “Belaruszbamegy” – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A Prigozsin elleni büntetőeljárást megszüntetik, a Wagner harcosai, akik részt vettek a felkelésben, szintén elkerülik a felelősségre vonást – tette hozzá.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Videón, ahogy a frontvonalaktól távol találat ér egy ukrán katonai szerelvényt

Rakétacsapás ért egy ukrán vasúti szerelvényt, amely katonai felszereléseket szállított volna a frontra. A Telegramra feltöltött videó leirata szerint a csapást mélyen az ukrán...

Forbes: az oroszok kilőtték az ukrán erők legjobb svéd harckocsijait is

Az orosz hadsereg drónokkal mért csapást két ritka svéd Strv 122-es harckocsira, amelyeket a skandináv ország adott az Ukrán Fegyveres Erők számára - jelentette...

A donyecki frontszakaszon előre törtek az orosz erők

Az orosz hadsereg Donyeck felé, Veszele település közelében javította taktikai pozícióját - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A tárca szerint...
spot_img

Videó