Vasárnap kikötött Bostonban az a francia tartályhajó, amely cseppfolyósított földgázt szállított Oroszországból az Egyesült Államokba – írja a Sputniknews. Az Egyesült Államokban a szokásosnál hidegebb decemberi, január eleji időjárás tette szükségessé a szállítást.
Az USA észak-keleti részén a hóviharok miatt a földgáz ezer köbméterenkénti ára 6300 dollárra emelkedett.
Egy másik tartályhajó is úton van amerikai úti célja felé, annak ellenére, hogy Washington számos szankciót léptett életbe Moszkvával szemben az európai gázpiaci tervei miatt.
A francia Engie vállalat Gaselys nevű tartályhajója helyi idő szerint vasárnap reggel kötött ki a bostoni kikötőben – tudta meg a Szputnyik az amerikai partiőrségtől.
A Jamal üzeméből származó LNG szállítmány 8 nap késéssel érkezett meg Bostonba, a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.
A francia cég másik Provalys névre keresztelt tankerhajója várhatóan február 15-én érkezik meg Oroszországból az Egyesült Államokba.
Az Egyesült Államok még 2014 júliusában vetett ki szankciókat egyebek mellett az oroszországi Jamal-félsziget földgáz-termináljára, miután Oroszország újraegyesült a Krím-félszigettel és kirobbant az ukrán válság. A szankciók értelmében tilos a Novatekhez bármilyen módon kapcsolódó projekt finanszírozása.
A Bostonba vasárnap megérkezett gáz eredetét tekintve, a mintegy 27 milliárd dolláros Jamal projekt többségi tulajdonosa a Novatek, Oroszország legnagyobb független gáztermelő és -kereskedő vállalata.