2022, augusztus 8.
24.3 C
Budapest
20.2 C
Moszkva
Array

Putyin óvott a terroristák politikai célokra való felhasználásától

A terrorista és radikális csoportok politikai vagy geopolitikai érdekből való felhasználásától óvta a világ politikusait Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken az AZERTAC azeri állami hírügynökségnek adott interjújában.

Putyin a terroristák politikai célokra történő felhasználását “megengedhetetlennek” és “rendkívül veszélyesnek” nevezte. Vélhetően a szíriai polgárháború részvevőinek élesen eltérő orosz és amerikai megítélésére utalva kijelentette, hogy ebben a kérdésben nem szabad kettős mércét alkalmazni és a terroristákat “jókra” és “rosszakra” felosztani.

Az elnök hangsúlyozta, hogy Oroszország igyekszik a lehető legnagyobb mértékben kiterjeszteni a terrorizmussal szembeni sokoldalú együttműködést, mind politikai síkon, mind pedig a rendvédelmi erők és a szakszolgálatok összefogása révén.

Rámutatott, hogy az instabilitás afganisztáni és közel-keleti góca a nemzetközi terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés forrása, különösen a kábítószer- és fegyverkereskedelem, valamint a fegyveresek áramoltatása terén.

Putyin szerint a világ különböző pontjain elkövetett legutóbbi terrorcselekmények ismételten bebizonyították, hogy a terrorizmussal szemben fellépni csak egymással összefogva, a nemzetközi jog alapelveire támaszkodva, az ENSZ által koordináltan lehet. Az elnök úgy vélekedett, “nagyon nem rosszak” a kilátásai egy háromoldalú terror- és kábítószer-ellenes összefogásnak Oroszország, Azerbajdzsán és Irán között.

MTI

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán Kraken neonáci alakulat elvesztette harcképességét az orosz katonai csapások után

Az ukrán Kraken neonáci alakulat az orosz katonai csapások következtében elvesztette harcképességét - közölte az orosz védelmi minisztérium. "Az ukrán nacionalisták Harkov irányában lévő ideiglenes...

Oroszországhoz csatlakozna az egyik ukrán régió, népszavazást szerveznek

A Zaporizzsjai terület népszavazást tart arról, hogy elszakadjon-e Ukrajnától, és kérje-e az Oroszországi Föderációhoz történő csatlakozást - jelentette be hétfőn a régió közigazgatásának vezetője. Jevgenyij...

Az Amnesty International bocsánatot kért az Ukrajnát bíráló jelentéséért, de nem vonja vissza azt

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi csoport bocsánatot kért a megdöbbenésért, amelyet nemrégiben kiadott jelentése váltott ki, amelyben egyebek mellett azzal vádolta az ukrán...