2023, december 6.
0.8 C
Budapest
-13.1 C
Moszkva

Putyin megszüntette az Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer iráni szállításának tilalmát

Vlagyimir Putyin orosz államfő feloldotta az Sz-300-as orosz légvédelmi rakétarendszer Iránnak történő szállítására vonatkozó tilalmat – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata. Az államfő által aláírt rendelet a rakétavédelmi komplexumok Oroszországon keresztül történő légi, vagy szárazföldi szállításának, illetve “orosz zászló alatt közlekedő hajókon és repülőgépeken” Iránba történő eljuttatásának tilalmát szünteti meg.

A dokumentum az aláírással hatályba lépett. Putyin utasítása a 2010. szeptemberi orosz elnöki tiltó rendelkezést oldotta fel. Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának ugyanabban az évben, június 9-én az iráni atomprogram miatt Teheránnal szemben hozott büntetőintézkedései keretében függesztette fel a 2007-ben Iránnal kötött, 800 millió dollár értékű fegyverszállítási szerződésének teljesítését. Irán kártérítésként 4 milliárd dollárt követel a genfi nemzetközi választott bíróságon Moszkvától.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szinte azonnal hozzáfűzte a bejelentéshez, hogy a fegyverzet kizárólagosan védelmi célokat szolgál, nem képes támadásra és nem veszélyeztet egyetlen Irán térségében lévő országot, így Izraelt sem. Lavrov azzal is érvelt, hogy Iránnak nagy szüksége van a korszerű légvédelmi rakétarendszerekre, különösen a Jemenben zajló események tükrében. Szerinte mivel a hatok haladást tapasztaltak az iráni atomprogram ügyében, nincs már szükség az önként vállalt orosz embargó fenntartására. Megjegyezte, hogy Oroszország nem akar pénzügyi veszteségeket és azt sem, hogy a tekintélyén csorba essen. Igor Korotcsenko orosz katonai szakértő a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek emlékeztetett arra, hogy az Sz-300-asokra nem terjedt ki az ENSZ szankció, a szállítások leállítása orosz döntés volt.

Az Interfax orosz hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó haditechnikai együttműködési forrása szerint a szerződést nemcsak felfüggesztették, hanem meg is semmisítették, a rakétavédelmi rendszereket szétszedték, az előleget visszaadták Teheránnak. Szerinte új szerződést kell kötni a szállításokról. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az idén januárban Iránba látogatott és a két ország katonai együttműködésének erősítéséről írt alá megállapodást. Az amerikai külügyminisztérium ezt követően ismét arra figyelmeztette Moszkvát, hogy nem lenne elfogadható az orosz légvédelmi rakétakomplexumok Iránba szállítása.

A teheráni védelmi minisztérium ugyanis közölte, hogy Sojgu látogatása során a két ország rendezte az Sz-300 rakéták kérdését is, de ennek részleteit akkor még nem árulták el. Február 23-án Szergej Csemezov, a Rosztyeh orosz hadiipari vállalat vezetője azt mondta, hogy az Sz-300-as komplexumok helyett a korszerűbb Sz-300BM (Antej-2500-as) légvédelmi rendszereket kínáltak fel Iránnak, de az még nem döntött a kérdésben. Washingtonban támogatták ezt az orosz ajánlatot. A szállítások az Sz-300-as típusból néhány hónap múlva elkezdődhetnek, a korszerűbb változatból másfél év alatt – vélekedett az Interfax forrása.

Moszkvában hétfőn kezdett látogatást az iráni parlament küldöttsége a törvényhozás biztonsági bizottságának elnöke vezetésével. Még csak csütörtökön lesz két hete, hogy a perzsa állam atomprogramjának korlátozásáról és nemzetközi ellenőrzéséről az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország, valamint Irán között megszületett a keretegyezmény a svájci Lausanne-ban. A végleges megállapodást június 30-ig tervezik megkötni. Az egyezség értelmében a nyugati hatalmak enyhítenének az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Politico: néhány EU-tagállam ellenzi az orosz vagyon nyereségének átadását Ukrajnának

Néhány uniós ország ellenezte Spanyolország azon javaslatát, hogy a befagyasztott orosz vagyonból származó nyereséget Ukrajna megsegítésére fordítsák - írja a Politico című lap, uniós...

Politico: az Európai Tanács vezetője megszakította kínai útját az Ukrajnáról kialakult vita miatt

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tervezettnél hamarabb tér vissza Kínából, hogy megmentse Ukrajna uniós tagságra irányuló pályázatát - jelentette kedden a Politico...

Szlovák külügyminiszter: Ukrajna uniós csatlakozása rettenetesen messze van

Ukrajna nem remélheti, hogy egyhamar csatlakozhat az EU-hoz, mivel az ország nemcsak véres konfliktusba keveredett Oroszországgal, hanem egy sor előfeltételt sem teljesített - mondta...
spot_img

Videó