Oroszország több mint 600 féle fegyvert és hadfelszerelést próbált ki Szíriában – közölte Jurij Boriszov orosz védelmi miniszterhelyettes a kubinkai Armija 2017 haditechnikai fórumon megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
“Gyakorlatilag minden új típus, minden újdonság megjárta a szíriai konfliktust, hogy lehetőségünk legyen megnézni, milyenek a reális tulajdonságaik, hogyan viselkedik a fegyverzet. Több mint 600 típust próbáltunk ki a szíriai konfliktusban” – nyilatkozott.
Elmondása szerint az orosz haderő új repülőgép-felszereléseket, új tűzfegyvereket, rakétaindító rendszereket, páncélozott járműveket és egyéb új eszközöket tesztelt.
“Egy sor típusról le kellett mondanunk, mert a gyakorlat bebizonyította hogy nem feleltek meg a velük szemben támasztott követelményeknek” – mondta.
Hozzátette, hogy a hmejmími légitámaszponton folyamatosan jelen vannak a hadiipari vállalatok képviselői.
Boriszov szerint az Armija 2017 fórumon a nap folyamán 23 állami szerződést és három megállapodást kötöttek 17 céggel, összesen több mint 170 milliárd rubel (több mint 741 milliárd forint) értékben. MTI