2022, november 27.
4.3 C
Budapest
-5.2 C
Moszkva

Nukleáris provokáció előkészítésével vádolják Kijevet

Kijev nagy horderejű provokációra készül a zaporizzsjai atomerőműben augusztus 19-én, António Guterres ENSZ-főtitkár ukrajnai látogatása idején, amellyel kapcsolatban Moszkvát fogják megvádolni az erőműben bekövetkezett katasztrófa előidézésével – jelentette ki csütörtökön Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

A tábornok azt állította, hogy provokáció előkészítésére az ukrán Dnyipro operatív-taktikai csoport parancsnoksága augusztus 19-re sugárzásmérő állomásokat telepít Zaporizzsja környékére.

Mint mondta, a parancsnokság kiképzés keretében sugárszennyezésben végzendő feladatokat készül gyakoroltatni az ukrán 108. területvédelmi dandárral, a 44. tüzérdandárral és a Zaporizzsjába vezényelt katonai egységekkel.

A szóvivő szerint emellett augusztus 19-re befejeződik az ukrán sugárzás-, vegyi és biológiai védelmi csapatok 704. ezredének összevonása Zaporizzsja térségében, hogy készen álljon egy zaporizzsjai atomerőműben bekövetkezett baleset tényének rögzítésére, valamint arra, hogy az állítólagos következmények felszámolását demonstráló intézkedéseket hajtson végre.

Konasenkov azt hangoztatta, hogy augusztus 19-én a tervek szerint az ukrán tüzérség csapásokat mér majd a zaporizzsjai atomerőmű területére a Nikopol városban található lőállásokból. A következményekért az orosz fegyveres erőket fogják hibáztatni.

A szóvivő emlékeztetett rá: az ukrán vezetés többször is azt híresztelte, hogy az atomerőművet megszálló orosz erők nagy hatótávolságú tüzérségi rendszerekkel lövik az ukrán fegyveres erőket, a létesítményt fedezékként használva. Konasenkov hangsúlyozta, hogy az orosz erőknek nincsenek nehézfegyvereik sem az üzem területén, sem a környező területeken, csak objektumvédelmet ellátó egységek állomásoznak ott.

Igor Konasenkov kijelentette, hogy az orosz fegyveres erők minden szükséges intézkedést megtesznek az atomerőmű biztonságának szavatolása érdekében.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés -spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Orbán: szükség van egy szuverén Ukrajnára

Orbán Viktor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnöke szombaton videókonferencia keretében részt vett a jobboldali világszervezet Panamavárosban zajló vezetőségi ülésén - tájékoztatta az MTI-t...

Putyin: hamarabb kellett volna újraegyesülni a Donbasszal

A Donbassz újraegyesítésének Oroszországgal már korábban meg kellett volna történnie - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a különleges katonai műveletben részt vevő katonák édesanyjaival...

Videó: üres polcok és pánikfelvásárlás Kijevben

Az ukrán főváros lakói aktívan vásárolják fel az élelmiszereket, a kenyérpolcok üresek - közölte a Strana.ua ukrán online lap a Telegram-csatornáján. "A helyiek videókat tesznek...