2022, május 16.
27.8 C
Budapest
12.8 C
Moszkva
Hiredetés

Moszkva sajnálja, hogy az EU nemet mondott a csúcstalálkozóra

Moszkva sajnálkozással fogadta, hogy az Európai Unió nemet mondott az Oroszországgal tartandó csúcstalálkozóra, és hogy újabb szankciókat helyezett kilátásba – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.

Peszkov szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is érdekelt a Moszkva és a Brüsszel közötti munkakapcsolatok kialakításában.

Hozzátette, hogy Oroszország olyan mértékben hajlandó elmenni a kapcsolatok javításában, mint az Európai Unió.

A kérdésre, hogy melyik félnek kellene megtennie az első lépést, a szóvivő úgy vélekedett, a kölcsönös közeledés lenne az ideális, amihez mindkét fél politikai akaratára szükség lenne. Peszkov szerint ebben a kérdésben az orosz elnök álláspontja egyértelmű, az európai pedig “sokféle, nem teljesen következetes, és néhol érthetetlen”, ezért a véglegesítésén még dolgozni kell.

Meglátása szerint amíg a “kiegyensúlyozott hozzáállást” tanúsító uniós országok továbbra is a Moszkva és Brüsszel közötti párbeszéd kialakítására törekszenek, az olyan “fiatal európaiak”, mint Lengyelország és a balti államok, “alaptalanul” azt állítják, hogy Oroszország fenyegetést jelent számukra.

Az uniós tagországok vezetőinek csütörtökön kezdődött brüsszeli csúcstalálkozójukon nem sikerült megállapodniuk az Oroszországgal tervezett, Berlin és Párizs által javasolt csúcs megtartásáról.

A fórumon vita folyt arról, hogy az EU miként kezdje újra korábban rendszeres találkozóit Oroszországgal, a tagállami vezetők ezt azonban egyelőre elutasították.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Kövess minket a Telegramon!

Exkluzív tartalmakért csatlakozz Telegram csatornánkra!

Ajánló

- Hirdetés -spot_img

FRISS