2022, augusztus 12.
23.2 C
Budapest
20 C
Moszkva
Array

Moszkva élesen bírálja a NATO főtitkár kijelentéseit az orosz segély-konvojról

Az orosz külügyminisztérium hazugnak nevezte szombati közleményében a NATO-főtitkárt. Moszkva szerint nem egyezik meg a valósággal az, hogy az orosz segélyszállítmányt Kijev tudomása,  egyetértése és a nemzetközi vöröskereszt közreműködése nélkül juttatták volna el Kelet-Ukrajnába.

Moszkva hivatalosan visszautasította a NATO főtitkárának, Anders Fogh Rasmussen vádaskodását arról, hogy a humanitárius orosz konvoj az ukrán hatóságok egyetértése és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) bármiféle bevonása nélkül lépett Ukrajna területére.
“Ez újabb hazugság” – olvasható a külügyi közleményben.

Az orosz diplomácia közölte, hogy az ukrán külügyminisztérium augusztus 12-én jegyzékben adott beleegyezést a segélyszállítmányra, és az ukrán határőrök, illetve vámtisztek több mint egy hétig foglalkoztak a konvojjal Donyeck határátkelőnél. (csak nem történt semmi érdemi, időhúzásra játszottak, ez teljesen nyilvánvaló).

A nemzetközi vöröskereszt bevonása kapcsán Moszkva azt tanácsolta a NATO-nak, hogy “ha valóban érdekli az igazság, mi történt az orosz humanitárius misszió ügyében, a bevonás mértékét illetően, akkor azt javasoljuk, forduljon az ICRC központjához”.

A RIA Novosti orosz hírügynökség  írja, hogy az orosz kamionok a humanitárius segélyszállítmánnyal augusztus 14-én érkeztek az ukrán határhoz, de az ukrán fél csak augusztus 21-én, csütörtökön fogott hozzá a vámvizsgálathoz. Pénteken a konvoj átszelte a határt és eljuttatták a segélyeket Luhanszkba és Donyeckbe a rászorulókhoz.

Kijev nemzetközi jogsértésnek állította be ezt, és arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy ítéljék el Oroszországot. Moszkva álláspontja szerint Kijev mindent megtett, hogy hátráltassa a segélyek Ukrajnába juttatását, mindenféle fals okot találtak ki, hogy húzzák az időt a beléptetéssel,  pedig Oroszország a segélyküldést teljesen átlátható módon, az ukrán féllel és a vöröskereszttel együttműködve készítette elő.
Az orosz segélykonvoj szombaton több hullámban visszatért Ukrajnából Oroszországba, biztonságát a Luhanszki Népköztársaság egységei szavatolták – jelenti a Ria Novosti.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Hivatalos: az Ukrajnába küldött német önjáró tarackok többsége üzemképtelen

A Nyugat által Ukrajnának szállított német PzH 2000-es ágyúk többsége már elromlott és javításra szorul - állítja Marcus Faber német Bundestag-képviselő, aki a közelmúltban...

Az ukrán fegyveres erők több mint kétezer katonát veszítettek Szoledar közelében

Az ukrán hadsereg több mint kétezer embert vesztett a Szoledar melletti harcokban - közölte az orosz védelmi minisztérium a pénteki hadjelentésében. "A szövetséges erők Szoledar...

Az olasz zsoldos azért ment Ukrajnába, hogy megakadályozza a nácimentesítést, eljárás folyik ellene otthon

Olaszország büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki azt állította, hogy azért utazott Ukrajnába, hogy harcoljon Oroszország ellen és megakadályozza az ország "denácifikálását". A 19 éves...