Líbia a nemzetközi közösségtől, így Oroszországtól is segítséget kér a terrorizmus elleni küzdelemhez – közölte az orosz fővárosban a nemzetközi közösség által elismert ideiglenes líbiai miniszterelnök. Abdalláh asz-Száni moszkvai tájékoztatóján elmondta, hogy az észak-afrikai országban uralkodó belpolitikai helyzet megszilárdulását nem lehet napokban mérni. Hozzátette, hogy Líbiában terrorista csoportok ténykednek, amelyek fegyvereket és támogatást kapnak, ezért a törvényes líbiai kormánynak is eszközökre van szüksége a velük szemben való fellépéshez.
Az ideiglenes miniszterelnök közölte, hogy az orosz fővárosban zajlott megbeszélésein Moszkva támogatásáról biztosította Líbiát és segítséget nyújt nekik a terrorizmus elleni harcban. A nap folyamán Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes, az orosz elnök közel-keleti különmegbízottja úgy nyilatkozott, ha feloldják a nemzetközi embargót, akkor Oroszország kész felújítani a haditechnikai együttműködést Líbiával. “Ehhez egyetértésre van szükség az ENSZ Biztonsági Tanácsában” – tette hozzá a magas rangú orosz diplomata.
Az Interfax orosz hírügynökség kérdésére Bogdanov közölte, hogy Moszkva természetesen érdekelt a fegyverszállítások felújításában Líbiának a két ország “hagyományos haditechnikai együttműködése” okán. Megjegyezte, hogy Oroszország valóban szeretne segíteni a líbiai vezetésnek az államhatalmi szervek, a hadsereg és a rendfenntartó szervek megerősítésében. Líbiában Moammer Kadhafi néhai diktátor 2011. októberi halála óta számos csoport küzd a hatalomért és az ország kőolajából származó jövedelméért. A helyzetet a dzsihadista csoportok előretörése is nehezíti.
Az országban jelenleg két kormány és két parlament működik. A nemzetközi közösség által elismert miniszterelnök, Abdalláh asz-Száni arra kényszerül, hogy az ország keleti részén egy csonka államot irányítson, amióta a Fadzsr Líbia iszlamista fegyveres szövetség augusztusban elfoglalta Tripolit, és önhatalmúlag kormányt alakított.
Abdalláh asz-Száni Moszkvában bírálta a nyugati államokat, amelyek szerinte Kadhafi hatalmának megdöntése óta semmit sem tettek azért, hogy Líbiában létrejöjjön az új állami intézményrendszer, és a mostani gyengeség miatt tűntek fel a terrorcsoportok. Az ideiglenes kormányfő szerint a Nyugatnak kell felfegyvereznie az általa képviselt hatalmat, mert az vett részt Kadhafi rendszerének megbuktatásában. Jelezte, arra kérik a Nyugatot, hogy nyújtson segítséget a törvényes líbiai hatalomnak katonák és rendőrök kiképzésében. “Ha nem kapjuk meg ezt a támogatást, akkor azzal fogunk együttműködni akivel tetszik, még magával az ördöggel is, hogy elérjük céljainkat. Fegyverekre van szükségünk” – mondta Abdalláh asz-Száni.