A Lengyelországban tartózkodó ukrán menekültek többsége képes a saját megélhetését biztosítani – véli a kormány, ezért csökkenteni kívánja a nekik nyújtott segélyeket – jelentette be egy tisztviselő hétfőn. Négy hónapnyi támogatás elég – idézte a média a kormányzó Jog és Igazságosság párt egyik magas rangú politikusát.
Lengyelország több mint 3,5 millió Ukrajnából menekülő embert fogadott be az orosz katonai művelet februári kezdete óta. Varsó számos segélyt nyújtott, de most a csökkentésüket tervezi. Ettől a hónaptól kezdve a menekültek nem kapnak ingyenes jegyet a tömegközlekedésre, júliusban pedig sokan közülük nem kapnak többé napi juttatást (napi 33.000 Ft körüli összeget) az élelmezésre és a lakhatásra.
A döntést hétfőn jelentette be Pawel Szefernaker belügyminiszter-helyettes a TVP Infónak adott interjújában. A tisztviselő elmondta, hogy a kormány többé nem fog fizetni azoknak az ukránoknak, akik képesek ellátni magukat. Kivételt képeznek majd azok, akiknek jogos okuk van arra, hogy Lengyelországban ne kapjanak munkát, mint például a fogyatékkal élők, a terhes nők vagy a több gyermeket nevelő anyák.
Megjegyezte, hogy a Lengyelországban tartózkodó ukrán menekültek száma május közepe óta csökkent, amikor a kiutazások meghaladták az érkezőket.
A Lengyelországban munkát kereső ukránok ezt megtehetik, és sokan meg is tették – mondta a PiS kormánypárt egy meg nem nevezett magas rangú politikusa a Rzeczpоspolita című lapnak kommentálva a döntést. Szerinte a kormány másokat is erre akar ösztönözni. Szerinte a négy hónapos támogatás elegendő időt ad a menekülteknek az alkalmazkodásra.
A lap Lengyelország több régiójának tisztviselőivel is beszélt, és néhányan szkeptikusan állnak a döntéshez. Jan Golba, az ország déli részén fekvő Muszyna város polgármestere szerint az egy hónapos határidő irreális, és a segély legalább egy hónappal történő meghosszabbítását követelte. Golba elmondta, hogy településén 400 ukrán él, ami a korábbi 1300 fős létszámhoz képest csökkenést jelent, és közülük csak 60 talált munkát.
„Aki dolgozni akar, az talál munkát. Aki pedig nem akar – azt semmi sem fogja erre kényszeríteni” – mondta a polgármester.
Piotr Dlugosz, a lengyelországi ukrán közösség kutatója a Rzeczpоspolita című lapnak elmondta, hogy a legtöbbjük számára nem jelent majd nagy csapást a juttatások elvesztése. A menekültek több mint 70 százalékának van saját jövedelme – mondta, hozzátéve, hogy arra számít, hogy sok segélyezett egyszerűen visszatér Ukrajnába, miután a befogadó országok elvonják a segélyt – amivel maga Ukrajna is jól járna – jegyezte meg.
„Ha ez a fiatal és dinamikus, magas humán tőkével rendelkező csoport nem tér vissza, akkor az ukránok számára nehéz lesz egy erős és modern államot létrehozni” – mondta Dlugosz.
Varsó korábban felszólította az EU-t, hogy adjon neki több pénzt a menekültek megsegítésének költségeire. Lengyelországnak több milliárd euróra van szüksége, de az Európai Bizottság 144,6 millió eurót ajánlott fel – mondta Szefernaker a múlt héten a lengyel médiának.