2023, október 1.
15.8 C
Budapest
15.2 C
Moszkva

Moszkva: minden amerikai harci gépet lelövünk, amelyik veszélyezteti katonáinkat

Az orosz légvédelmi és rakétaelhárító rendszerek Szíriában készen állnak lelőni minden “azonosítatlan repülő objektumot”, ha azok légicsapást mérnének a szíriai kormányerők pozícióira – közölte az orosz védelmi minisztérium szóvivője Igor Konasenkov.

A vezérőrnagy arra az október 6-án nyilvánosságra került lapértesülésekre reagált, amely szerint az Egyesült Államok kormánya újra a szíriai hadsereg elleni légicsapás lehetőségéről tárgyal.

Konasenkov hozzátette, hogy a legtöbb orosz katona szárazföldi egységekben teljesít szolgálatot, akik humanitárius segélyszállítmányokat szállítanak a szomszédos kormányerők által irányított területekre.

Minden rakéta és légitámadást a szíriai kormányerők által ellenőrzött terülten egyértelműen az orosz katonák elleni fenyegetésként értékelünk – mondta a szóvivő.

Elmondta, hogy az Sz-300 és Sz-400-as légvédelmi rendszerek, melyek hatótávolsága eléri a 400 kilométert garantálják az orosz katonák biztonságát a hmejmími és a tartúszi bázisokon.

Megtettük a szükséges intézkedéseket Szíriában, hogy kizárjuk a lehetséges “tévedéseket” az orosz katonák és az orosz katonai létesítményekkel kapcsolatban, a szeptember 17-i Dajr ez-Zaurban történ események után – mondta a szóvivő. Konasenkov itt arra az amerikai bombázásra utalt, amely Washington szerint tévedésből a szíriai hadsereg pozícióit támadták. Az amerikai légicsapásban 62 szír katona vesztette életét és több mint 100 megsérült.

Orosz szakértők szerint a védelmi minisztérium kijelentései egyértelmű figyelmeztetés, amely megelőző szerepet szolgál. Az orosz hadsereg egyértelművé tette, hogy az orosz vagy a szíriai erők elleni támadást Oroszország elleni agressziónak tekintik.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Stoltenberg: a nézeteltérések ellenére Lengyelország és Szlovákia támogatja Ukrajnát

Lengyelország és Szlovákia továbbra is segítséget nyújt Ukrajnának az országok között fennálló problémák ellenére. Erről Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Reutersnek adott interjújában beszélt. "Arra számítok,...

Brit külügyminiszter: Ukrajna támogatása kemény és fájdalmas

James Cleverly brit külügyminiszter elismerte, hogy Ukrajna támogatása "kemény és fájdalmas". Ugyanakkor óva intette a NATO-szövetségeseket a megingástól, mivel ha hátat fordítanak Kijevnek, az...

Olajipari létesítmény robbant fel Ukrajnában, Ivano-Frankivszk közelében (videók)

Az Ivano-Frankivszki területen robbanás történt egy olajipari létesítményben, jelentette az RBK-Ukraina hírügynökség. "Ivano-Frankivszk közelében robbanás történt. Sztrimba Nadvornyánszka község fölött fekete füst száll fel. Szemtanúk...
spot_img

Videó