2022, szeptember 25.
10.5 C
Budapest
7 C
Moszkva
Array

Lavrov: Moszkvának nincs köze a török hadsereg ellen végrehajtott szíriai légicsapáshoz

Sem Moszkvának, sem Damaszkusznak nincs köze az észak-szíriai Báb város közelében múlt csütörtökön végrehajtott légicsapáshoz, amely a felkelők offenzíváját támogató török hadsereg ellen irányult – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a dél-törökországi Antalyában, török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Az említett incidensben négy török katona meghalt, további kilenc pedig megsebesült.

Török külügyi források – az orosz-török tolmács hibájára hivatkozva – pontosították a csütörtöki sajtótájékoztatóról szóló első jelentéseket, és egyértelművé tették Lavrov szavait arról, hogy nem Oroszország és nem a vele szövetséges szíriai kormányerők követték el a támadást.

Az orosz miniszter kijelentette, bízik abban, hogy Törökország és Oroszország együttműködése felgyorsítja a szíriai békefolyamatot. Lavrov kiemelte: ennek érdekében egyeztetni kell a régió vallási elöljáróival, kormányaival és népeivel.

A török külügyi tárca vezetője megismételte, hogy a szíriai konfliktus megoldása politikai úton a leghelyesebb, és ehhez mihamarabb fegyverszünetre és a segélyszállítmányok célba juttatására van szükség.

Cavusoglu hangsúlyozta: Ankara és Moszkva közösen tesznek erőfeszítéseket Szíria területi szuverenitásának megőrzéséért.

Szergej Lavrov a török-orosz közös stratégiai tervezőcsoport ötödik ülésére érkezett az orosz turisták közkedvelt földközi-tengeri üdülővárosába, Antalyába.

Egy jelen lévő újságíró a Financial Times egyik cikkére hívta fel az orosz külügyi tárca vezetőjének a figyelmét, amelyben a brit gazdasági napilap arról írt, hogy Törökország közvetítő szerepet játszik Moszkva és szíriai mérsékelt ellenzék csoportjai között. A felvetésre Lavrov úgy reagált, hogy Oroszország korábbi állásfoglalásával összhangban továbbra is kész minden szíriai féllel megbeszélést folytatni. Hozzátette: mivel jelenleg a politikai ellenzék Szíriában többnyire bevándorlókból áll, velük nem tudnak tárgyalni. Vannak viszont olyan “igaz hazafiak”, akik nem mennek sehova, Moszkva velük is egyeztetni fog – fejtette ki. MTI

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Borell: Putyin nem blöfföl a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban, diplomáciai megoldás kell

Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője szombaton a BBC-nek nyilatkozva úgy vélte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyvereket is bevethet, ha Moszkva erőit...

Több száz külföldi zsoldost semmisített meg az orosz légierő

Az elmúlt 24 órában az orosz légierő mintegy 200 ukrán fegyverest és mintegy háromszáz külföldi zsoldost semmisített meg Mikolajiv térségében - közölte a védelmi...

Szijjártó: az egyetlen megoldás a béke

A problémákra, amelyekkel Európának szembe kell néznie a háború és a szankciók miatt, az egyetlen megoldás a béke - mondta a külgazdasági és külügyminiszter...