Az ukrán diplomáciai személyzet egy közlekedési balesetet okozott Bécsben, amelyben a sofőr megpróbált elmenekülni a helyszínről, és megtagadta, hogy a rendőrség alkoholtesztet végezzen rajta.
Az osztrák rendőrség közölte, hogy pénteken Bécs központjában egy piros lámpánál egy személygépkocsi belerohant egy másik járműbe. A Kronen Zeitung című osztrák lap saját forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a balesetet okozó autót „az ukrán nagykövetség magas rangú diplomatái” vezették, és az „teljes sebességgel” ütközött egy négy német turistát szállító járművel.
A sofőr ezután megpróbált elmenekülni, de üldözés után megállították a rendőrök, akik állítólag fegyvert is rántottak.
A sofőr nem volt hajlandó alkoholszondás tesztet végezni, míg a két utas egyike pozitív alkoholtesztet produkált. A rendőrség azonban szemtanúkra hivatkozva azt állította, hogy a sofőr a baleset után helyet cserélt az utassal.
A rendőrség közölte, hogy az általuk megállított autó egyik utasa könnyebben megsérült, akárcsak a balesetben érintett második autóban utazó négy ember.
Oleg Nyikolenko ukrán külügyminisztériumi szóvivő szombaton közölte, hogy a minisztérium dolgozik az osztrák fővárosban történt közlekedési baleset körülményeinek feltárásán, és együttműködik a rendőrséggel az ügyben.
„Az ukrán külügyminisztérium álláspontja egyértelmű: a diplomáciai státusz nem jogosítja fel az ukrán diplomáciai képviseletek személyzetét a közlekedési szabályok megsértésére és mások veszélyeztetésére” – írta Nyikolenko a Facebookon.
A külföldön állomásozó diplomaták jellemzően mentesek a büntetőjogi felelősségre vonás alól, hacsak a mentelmi jogukat a hazájuk fel nem függeszti.
A szóvivő közölte, hogy „a közlekedési baleset résztvevőjéről” a vizsgálat után döntenek.