Szergej Ivanov az Orosz Légierő ezredes parancsnoka bejelentése szerint az új ötödik generációs Szuhoj PAK FA, más néven a Szuhoj T-50-es minden kitűzött tesztrepülést hibátlanul hajtott végre és tesztelések során egyöntetűen bebizonyította, hogy teljesítményében és képességeiben vitathatatlanul felülmúlja a már jól ismert amerikai vetélytársát az F-22A Raptort, amit jelenleg a világon az egyetlen hadrendben álló ötödik generációs vadászgépként tartanak számon.
2010. június 17-én maga az orosz miniszterelnök Vlagyimir Putyin is ellátogatott a Zsukovskij Légi Bázisra, hogy közelebbről is szemügyre vegye a Szuhoj cég új büszkeségét a Szuhoj PAK FA, ismertebb nevén a Szuhoj T-50-et. A tesztmérnökök hivatalos bejelentést tettek, hogy a gép tökéletesen teljesített minden feladatot, így a következő tesztfázisba léphet, amit rövidesen a hadsereg fog átvenni és egészen 2013-ig fog majd folytatni az első három prototípus harctéri próbáival, fegyverrendszerei tökéletesítésével. Az Orosz Védelmi Hivatal közleménye szerint leadták a megrendelést az első 10db T-50-re, melyeknek 2013 és 2015 között kell hadrendbe állniuk az Orosz Légierőben. Valamint 2016-ig további 60 db lopakodóval kívánják bővíteni gépflottájukat, fokozatosan leváltva a már elavultnak számító Mig-29 és Su-27-eseket.
Szergej Ivanov ezredes parancsnok szerint a gép nemcsak technológiájában, de költséghatékonyságában is felülmúlja amerikai ellenfelét és jelenleg is a sorozatgyártás gazdaságosabbá tételén dolgoznak. Durva becslések szerint 1db T-50-es 1/3 akkora költségből legyártható és fenntartható, mint 1db F-22-es (~200millió USD/db). Továbbá a tesztelések, azt bizonyítják, hogy az orosz lopakodó minőségében a tőle 20 évvel idősebb amerikai „erődemonstrátor” fölött áll több szempontból is (sebesség, manőverező képesség, hatótávolság, fegyverrendszer). A biztató teljesítményadatok ellenére a szkeptikusok egybehangzó véleménye, hogy az orosz hadiipar bármennyire fejlett is, még közel sem áll azon a szinten, hogy lopakodóit olyan szuperszámítógépekkel lássák el, mint, ami a Raptort igazi ragadozóvá teszi.
A Szuhoj T-50-es méretében és tömegében az Lockheed/Boeing F-22-es által uralt nehéz-vadász-bombázó kategóriába tartozik. Az orosz gép legelső fotóját közzétevő újságban a szakértők „Lapos Béka” nevet adták a gépnek. Szemből nézve kísérteties a hasonlóság a Raptorral, de ez a forma az ötödik generációs nehéz-vadászoknál valószínűleg alapkövetelmény lesz a jövőben is. A megnyújtott, kilapított forma a radar kereszt metszetett csökkenti, így a gép észlelhetősége az amerikai típusénál is kisebb.
A tekintélyes különbséget a még fejlesztés alatt álló új hajtómű adja (NPO Saturn és FNPTS MMPP Saljut közös tervezés), amiből kettőt kap a gép és ezeket az új Su-37 Terminátorokon is alkalmazott 3D-s toló vektoros rendszerrel egészítik ki. Így a T-50 képes lesz 10-11g terhelésű, a fizikai törvényeire fittyet hányó manőverek kivitelezésére, míg a Raptor sárkányát maximum 9g-s terhelésig tervezték. A Raptort egy darab 20mm-es hatcsövű Gatling fedélzeti gépágyúval láttak el (6000lövés/perc, ma a világon a leggyorsabb), míg a T-50-es a Szuhoj cégnél már jól megszokott 30mm-es GSh-301 gépágyúból kap két darabot (2x1500lövés/perc, ma a világon legnagyobb kaliber vadászgépeken). A hasznos tehercipelésben várhatóan nem lesz nagy különbség, mindketten hozzávetőlegesen 7500kg fegyverzet cipelésére képesek. A tolóerő/tömeg arányban a Raptor 1.08 értékét lényegesen túlhaladja a T-50 1.19-es értéke, így nem is kérdéses, hogy az emelkedési sebesség terén is az oroszok állíthatják fel az új rekordot 25m/s-al nagyobb értékkel, így elérve az elképesztő másodpercenkénti 350m/s-os vertikális emelkedési sebességet. A szolgálati csúcsmagasság mindkét gép esetében ~20km.
Az oroszok állítása szerint új büszkeségük fedélzeti komputere az emberi agy intelligenciájával fog vetekedni. Azonban erről a technológiáról keveset tudni, de annyi bizonyos, hogy a Raptor fedélzeti rendszer teljesítményének a túlhaladása az orosz hadiipar fejlettségi szintjének jelenleg túlságosan nagy falat. A Raptor kategóriájának vitathatatlan egyeduralkodója. Szuperszámítógépe és fejlett kommunikációs rendszere segítségével tökéletesen összehangolt harmóniában tud tevékenykedni bármilyen integrált harceszközzel az amerikai hadseregen belül (másik Raptor, műhold, repülő, helikopter, robotrepülőgép, hadihajó, tank, más földi egységek). Ellenségek felkutatására és azonosítására képes akár 420km-es távolságból (a műholdrendszer segítségével távolabbról is), rakétatámadást 220km-ről indíthat, bombáit 1m-es tévesztéssel dobja célba.
A fegyverzet mindkét gép esetében „Smart” rendszerekből áll. A célpont azonosítása, bemérése és a rakéta vagy bomba kioldását követően a gép folytathatja útját, a pilóta figyelmét nem köti le a célravezetés, így egyszerre több célt is támadhatnak anélkül, hogy kiszolgáltatott helyzetben repüljenek az ellenséges terület fölött. Az orosz gép a már jól bevált rakéta és bomba típusok továbbfejlesztett változatait fogja hordozni, de már az sem titok, hogy a T-50-es képes lesz két darab új fejlesztésű anti-AWACS rakéta hordozására, melyek a NATO gerincét is képező „repülő parancsnoki állások” elpusztítására lettek tervezve, akár 400km-es távolságból is.
A T-50 a hangsebesség 2.6-szeresére is képes lehet és szupercirkálásban (után égető nélküli hangsebesség feletti repülés) is túltesz majd amerikai „rokonán”, aki után égetővel a hang 2.25-szeresével, nélküle 1.5-szeresével repül.
Ami egyedül a Raptor mellett szól és egyben nagyobb harcértéket is tulajdonítja neki az a Raytheon CIP processzor. Ez a fedélzeti computer elképesztő teljesítményével döbbenetes mennyiségű adatfeldolgozásra képes (10,5milliárd művelet/s). Amit 548Megabit/s sebességgel képes továbbítani a „katonai intraneten” keresztül a Föld bármely pontján találkató kompatibilis hardware-re. Elődeivel (F-15, F-16, F-18) nem csak kommunikál, de képes közvetlenül belelátni rendszereikbe, így nagy távolságból is nyomon követheti a gépek tevékenységét. Légi harc közben megoldásokkal, információkkal segíti „csapattársait”. Mindezen kimagasló képessége mellett mini-AWACS funkciót is betölthet és egyedi beállításoknak köszönhetően a szolgálati AWACS gépeknél is nagyobb távolságban deríthet fel célokat. A fedélzeti szoftver többlépcsős „kiber-támadások” elleni védelemmel van ellátva. A Raptort az Orion űrhajóban is használt Integrity-178B operációs rendszert használja, ami a még fejlesztés alatt álló F-35-ben is szabvány lesz.
Az amerikai „lopakodó fölény” alkonyát az valószínűsítheti, hogy a közelmúltban köttetett egy bilaterális orosz-indiai megállapodás, mely értelmében az elkövetkező évtizedekben a szerződő felek, a Szuhoj és a Hindustan Aeronautics 1000db repülőt fognak legyártani. A felek összesen 450 PAK-FA lopakodót fognak hadrendbe állítani saját haderejükben (250 indiai – 200 orosz) és további 550db-ot külföldi megrendelők részére gyártanak majd le. A potenciális vásárlók lehetnek a Kollektív Biztonsági Tanács tagországai, de már Líbia és Vietnam is egyértelmű jelét adta, hogy elkötelezettek a típus iránt.
Mivel a Raptort az USA a kezdeti tervekkel ellentétben biztonságtechnikai okokból mégsem bocsájtja exportra, még az sem kizárt, hogy korábbi „Raptor-rajongó” államok a Szuhoj-nál fogják keresni a gyógyírt lopakodó flottájuk felállítására. Figyelembe véve a lopakodók harci értékét, nem kizárt, hogy Oroszország új szövetségesekre tehet szert sajátos „oszd meg és uralkodj” politikája révén, amit még csúcstechnológiák alkalmazása esetében sem köt irreális feltételekhez, nem úgy, mint egykori nagy amerikai vetélytársa, akinek a kezdetben tervezett 750db-os F-22-es lopakodó flottájából financiális problémák miatt csupán 183db épülhet meg és a típus exportálása fel sem merült. Annyi bizonyos, hogy az orosz lopakodó lendülete töretlen és nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben újabb oroszbarát államok tesznek szert erre a légi fölény kivívásában nélkülözhetetlen technológiára. A korábbi Szuhoj gépek technológiájára berendezkedett légierők könnyű szerrel kompatibilissé alakíthatóak az új gép fogadására (ez már a tervezésnél is meghatározó szempont volt).
Tekintve, hogy az amerikai lopakodó program átmenetileg stagnál, sok európai állam légierejének vágyálma az F-35 még nem áll készen sorozatgyártásra, a kínai J-XX még a levegőbe sem emelkedett és az új japán Mitsubishi F-3 is csak a tervezőasztalon létezik nem is kérdéses, hogy az alaposan végiggondolt orosz-indiai konszern hamarosan a domináns pozíciót tudhatja magáénak a lopakodó technológia alkalmazásában és exportálásában is egyaránt. Ezzel komolyan megbolygatva a „status quo-t” a légierő-erőviszonyokban. Ahhoz nem fér kétség, hogy az amerikai Raptor „agyának” köszönhetően akkora harcértékkel bír, amit a legkésőbb 2015-re tökéletesített T-50-es sem tud majd meghaladni, de orosz típus mellett szól, hogy egy darab Raptor árából három darab T-50-est gyárthatnak le és tarthatnak fent. Közelharcban egyértelműen a hihetetlenül mozgékony és dinamikus orosz gép lenne az esélyesebb, de amerikai „vetélytársának” nem szokása közelharcba bocsájtkozni. Mindenesetre a korábbi katonai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy egy felsőbb generációba tartózó vadászgép egy időben nem képes két alsóbb generációba tatozó géppár fölött győzelmet aratni közeli légi harcban. Annyi bizonyos, hogy katonai konfliktusok esetén, mikor a diplomácia minden formája csődöt mond az a fél ragadhatja magához a „staféta botot”, aki képes az adott konfliktus zóna fölött uralni a légteret és onnan az egész földet. Erre tökéletes példa volt a 2003-as iraki hadművelet, amikor a komplett iraki légvédelmet az amerikai lopakodók kiiktatták néhány óra leforgása alatt sebészi precizitással, így megóvva számtalan civil életét.