2023, szeptember 29.
14.3 C
Budapest
14 C
Moszkva

Peking: orosz csapatok kínai hadgyakorlaton fognak részt venni

Oroszország részt vesz a Kína által megtartandó Észak. Együttműködés 2023 kódnevű hadgyakorlaton – közölte pénteken a kínai védelmi minisztérium a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.

A pekingi katonai tárca a hadgyakorlat idejéről és helyszínéről nem közölt részleteket.
Pénteken Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke videókapcsolaton keresztül tárgyalt Liu Csen-livel, a Kínai Népköztársaság Központi Katonai Tanácsának vezérkari főnökével, akit idén márciusban neveztek ki erre a posztra.

A kínai védelmi minisztérium tájékoztatása értelmében a két fél véleménycserét folytatott a két ország vezetői által elért konszenzus végrehajtásáról, valamint a hadseregek közötti együttműködés elmélyítéséről. Geraszimov moszkvai közlés szerint a tárgyalás során kijelentette, hogy a kétoldalú “átfogó partnerség és stratégiai együttműködés a legmagasabb szinten áll”.

Az orosz tábornok a TASZSZ által kiadott megfogalmazás szerint azt hangsúlyozta, hogy “az aktuális világesemények tükrében a meghozott döntések hosszú távú nemzeti fejlesztési és biztonsági célokat alakítottak ki, amelyeket vezetőink közös nyilatkozatában rögzítettek, beleértve a katonai együttműködés elmélyítésének kérdéseit is”.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Előretört az orosz hadsereg a dél-donyecki frontszakaszon

Kedvezőbb hadállásokat foglaltak el az orosz erők az ukrajnai front dél-donyecki szakaszán, miközben a Zaporozsje megyei Prijutne településnél két ukrán támadást visszavertek - közölte...

NYT: az akadozó ellentámadása komoly veszélyt jelent Ukrajna számára

Ukrajna akadozó ellentámadása komoly veszélyt jelent Kijev számára, mivel a harctéren a haladás hiánya a nyugati támogatás csökkenéséhez vezethet - jelentette csütörtökön a New...

Izvesztyija: Oroszország felmenti a jövedelemadó fizetése alól a hadműveletben résztvevő önkénteseket

Az orosz parlament alsóháza a jövő hónapban olyan törvényt fogadhat el, amely mentesítené az Ukrajnában harcoló önkénteseket a jövedelemadó alól - jelentette az Izvesztyija...
spot_img

Videó