2022, december 2.
2.3 C
Budapest
-10.4 C
Moszkva

Irán lesz az orosz gabona legnagyobb felvásárlója

Irán növeli az orosz gabona vásárlását, hogy Oroszország első számú importőrévé váljon – közölte pénteken Kazem Dzsalali, az ország oroszországi nagykövete.

“Orosz gabonával látjuk el népünket – ez korábban nem így volt. 2021 óta Iránon belül változik a gabonabeszerzés folyamata. Tavaly, azt hiszem, a második helyen álltunk az Oroszországból történő vásárlásokban. Jövőre, azt hiszem, az elsők leszünk” – mondta a diplomata a Made in Russia fórumon.

Teherán az elmúlt években erősen függővé vált a gabonaimporttól. Az ország gabonaszövetsége szerint a 2023 márciusáig tartó évben legalább hétmillió tonna búzát kell majd importálnia, ami a hazai termelést megzavaró aszályt követő második év, amelyben ilyen magas az importmennyiség.

Tavaly az ország 16,5 millió tonna gabonát importált, a teljes mennyiség mintegy felét a búza tette ki – derült ki az iráni kikötői és tengeri hatóság adataiból.

Az iráni nagykövet nyilatkozata akkor hangzott el, amikor bejelentették az oroszországi gabonatermés újabb rekordját. Idén a termésmennyiség meghaladta a 147 millió tonnát, a búza mennyisége pedig hamarosan eléri a 100 millió tonnát az ország mezőgazdasági minisztériuma szerint. Várhatóan a 2022-2023-as mezőgazdasági évben az ország mintegy 50 millió tonna gabonát fog exportálni, ebből 39,5 millió tonna búzát.

Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre, őt követi Kanada és az Egyesült Államok. A 2021-2022-es mezőgazdasági évben Oroszország 38,1 millió tonna gabonát, ezen belül 30,7 tonna búzát szállított, főként Egyiptomba, Törökországba és dél-ázsiai országokba, és ezzel a világ legnagyobb gabonaexportőrévé vált – közölte Makszim Rezsetnyikov, az ország kereskedelmi minisztere.

Oroszország legnagyobb gabonatermését 2017-ben jegyezték fel, amely 135,5 millió tonna volt, ebből 86 millió tonna búza volt.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Külföldi zsoldosokra mértek csapást az orosz erők a Donbasszban

Az orosz légierő és a tüzérség csapást mért a külföldi zsoldosok egyik ideiglenes telepítési pontjára a Donyecki Népköztársaságban lévő Csaszov Jarban (ukránul Csasziv Jar),...

A Kreml szerint elfogadhatatlanok Biden feltételei a tárgyalásokhoz

A Kreml szerint elfogadhatatlanok azok a feltételek, amelyeket Joe Biden amerikai elnök az Oroszországgal folytatott tárgyalások megkezdéséhez támasztott - mondta Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő. "Valójában,...

Kreml: a NATO továbbra is háborúra kényszeríti Kijevet

A NATO továbbra is háborúra kényszeríti Kijevet - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak csütörtökön az észak-atlanti szövetség bukaresti külügyminiszteri tanácskozását értékelve. "A...