2022, augusztus 19.
36.3 C
Budapest
25.9 C
Moszkva

EU szankciók – Moszkva is meghosszabbítja az élelmiszer-embargót

Amennyiben fennmaradnak az Oroszország-ellenes szankciók, úgy Moszkva is meghosszabbítja az élelmiszer-embargót – közölte Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter csütörtökön. A tárcavezető a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon nyilatkozott a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek. “Úgy gondolom, hogy egyszerűen fenntartjuk a status quo-t” – mondta és hozzátette, hogy a tavaly bevezetett nyugati szankciókra válaszul alkalmazott élelmiszer-behozatali korlátozást “kisebb módosításokkal” meghosszabbíthatják. Közlése szerint az intézkedés “szimmetrikus” lesz.

Alekszej Uljukajev ugyanakkor nem tartotta valószínűnek, hogy az uniós szankciós politikára adandó orosz válaszlépések érintik majd a gazdaság más területeit. Az Interfax orosz hírügynökségnek Alekszej Lihacsev orosz gazdaságfejlesztési miniszter-helyettes ugyancsak azt mondta, hogy Moszkva “nagy valószínűséggel” meghosszabbítja a nyugati büntetőintézkedésekre válaszul hatályba léptetett ellenintézkedéseket. Szerinte ugyanis nyilvánvaló, hogy a Nyugat fenntartja majd az Oroszországgal szemben foganatosított gazdasági-politikai szankciókat.

A Bloomberg értesülései szerint az Európai Unió kormányai gyakorlatilag egyetértésre jutottak abban, hogy fél évvel, 2016. január végéig meghosszabbítják az Oroszországgal szemben ukrajnai szerepvállalása miatt hozott szankciókat. A végleges döntést várhatóan hétfőn hozzák meg a külügyminiszterek luxembourgi tanácsülésén.

Moszkva Ukrajna-politikája, a Krím félsziget és Oroszország újraegyesülése (2014. március vége) miatt tavaly áprilistól nyugati államok egy sor politikai és gazdasági büntetőintézkedést vezettek be Oroszországgal szemben. Erre válaszul tavaly augusztus 6-án Vlagyimir Putyin orosz államfő aláírta az utasítást, amellyel tilalmat rendelt el egyes élelmiszerek behozatalára az Európai Unió tagállamaiból, valamint Norvégiából, Kanadából, az Egyesült Államokból és Ausztráliából. Az embargó egyebek között a marha-, disznó, és csirkehúsra, valamint gyümölcsökre, sajtokra, tejtermékekre vonatkozik.

“a magyar gazdaság nagyon komoly károkat szenvedett el a az Oroszország által elrendelt uniós embargó miatt”

Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában elmondta, hogy a magyar gazdaság nagyon komoly károkat szenvedett el a az Oroszország által elrendelt uniós embargó miatt, de a kormányzat célja az, hogy a hazai cégek ugrásra készen álljanak az intézkedés feloldásának idejére. 2014 utolsó negyedévében 14,5, az idei esztendő első negyedében pedig 52 százalékkal csökkent az Oroszországba irányuló magyar export, a mezőgazdaság vesztesége mintegy 80 millió eurót, azaz 27 milliárd forintot tett ki.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...

Videózott a kanadai zsoldos az ukrán fronton, majd elmenekült Ukrajnából

A nemrégiben Herszon közelében végrehajtott bevetés - amelyet részben a National Post rendelkezésére bocsátott, a harci káoszról készült egyperces videófelvétel is megörökít - Paul...