2022, augusztus 12.
25 C
Budapest
23.7 C
Moszkva
Array

Szaúdi herceg látogat Oroszországba

Szenzációnak számító oroszországi látogatásra készül Mohamed bin Szalmán szaúd-arábiai herceg, helyettes trónörökös – írta szerdán a Kommerszant című orosz napilap. Az arab-félszigeti monarchia vezetésében a harmadik legfontosabb helyet betöltő védelmi miniszter a lap szerint a Szíria miatt feszült orosz-szaúdi kapcsolatok enyhítésének érdekében utazik Szentpétervárra. A küldöttség az orosz nagyvárosban csütörtökön kezdődő nemzetközi gazdasági fórumra érkezik, ahol külön orosz-szaúdi üzleti fórumot is tartanak. A tekintélyes politikai-gazdasági lap értesülései szerint már szervezik a herceg különtalálkozóját Vlagyimir Putyin orosz államfővel.

A Kommerszant úgy tudja, hogy a rijádi küldöttségnek Adel al-Dzsubeir, Szaúd-Arábia külügyminisztere is tagja lesz. Konsztantyin Dudarjev orosz Kelet-kutató szerint Mohamed bin Szalmán herceg szentpétervári látogatásának különös jelentőséget ad, hogy ez az első magas rangú szaúdi vizit azóta, hogy januárban Szalmán bin Abdel-Azíz király foglalta el a trónt Szaúd-Arábiában.

A szakértő arra is rámutatott, hogy a szíriai válságban homlokegyenest ellentétes álláspontokat képviselő Rijád és Moszkva kapcsolataiban négy éve kialakult feszültség után ez az első kormányzati szintű szaúdi látogatás abba az Oroszországba, amely mindvégig és jelenleg is a damaszkuszi vezetést támogatta. Szaúd-Arábia viszont Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmának megdöntésére törekszik. “Láthatóan megreccsent a jég” – vélekedett Dudarjev, aki szerint ez az orosz-szaúdi kapcsolatok enyhülését jelzi.

Szerinte Szalmán herceg látogatásának további súlyt ad, hogy az arab országnak hagyományos partnere az Oroszország ellen büntetőintézkedéseket alkalmazó Egyesült Államok, amely a szankciós politika folytatásának érdekében erőteljes nyomást gyakorol szövetségeseire. A Kommerszantnak nyilatkozó szakértők szerint Szalmán herceg édesapjának, a szaúdi királynak a látogatását készíti elő. Emlékeztettek arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök április 20-án telefonon felhívta Szalmán bin Abdel-Azíz királyt, és meghívta őt oroszországi látogatásra. A Kreml sajtószolgálatának akkori közlése szerint “a két állami vezető megerősítette Oroszország és Szaúd-Arábia szándékát, hogy a regionális és nemzetközi kérdésekben elmélyítik a koordinációt”.

Konsztantyin Dudarjev szerint bár a jemeni és szíriai események megítélésében megmaradtak a nézeteltérések Moszkva és Rijád között, a két ország vezetése úgy döntött, hogy különválasztják a politikát a gazdaságtól, és felújítják a mindent átfogó kereskedelmi-gazdasági együttműködést. A Kommerszant felhívta a figyelmet arra, hogy szaúd-arábiai katonai küldöttség érkezett a héten a Moszkva környéki Kubinkánál zajló, Hadsereg 2015 elnevezésű nemzetközi haditechnikai fórumra és kiállításra is. A szaúdiak Iszkander-E típusú hadászati rakétakomplexumok megvételéről tárgyalnak Oroszországban.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az olasz zsoldos azért ment Ukrajnába, hogy megakadályozza a nácimentesítést, eljárás folyik ellene otthon

Olaszország büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki azt állította, hogy azért utazott Ukrajnába, hogy harcoljon Oroszország ellen és megakadályozza az ország "denácifikálását". A 19 éves...

A zaporizzsjai atomerőmű elleni csapások elhárítását jelentették be az oroszbarát hatóságok

Az orosz légvédelem az éjszaka folyamán és csütörtök reggel visszaverte az ukrán fegyveres erők minden arra irányuló kísérletét, hogy dróncsapásokkal és nehéztüzérséggel támadják Enerhodar...

Borell: az európaiaknak hajlandónak kell lenniük “fizetni” Ukrajna támogatásáért

Az Ukrajna Oroszország elleni küzdelemben való segítségnyújtásnak ára van Európa számára, amelyet a polgároknak hajlandónak kell lenniük megfizetni - mondta az EU külügyi vezetője....