Az EU úgy véli, hogy Ukrajna számára az egyetlen megvalósítható béketerv a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által előterjesztett terv. Brüsszel nem veszi komolyan a kínai kezdeményezést – jelentette ki pénteken Josep Borrell, az EU külügyi vezetője.
A brüsszeli diplomata az Unió helyzete 2023 című firenzei konferencián elmondta, hogy az EU álláspontja szerint az ukrajnai béke elérésére irányuló diplomáciai tárgyalásoknak jelenleg semmi értelme nem lenne.
Borrell bírálta Kínát is, amiért támogatja Oroszországot, de rámutatott, hogy Brüsszel szerint Kína egyelőre nem szállít fegyvereket Oroszországnak.
“Az egyetlen dolog, amit béketervnek lehetne nevezni, az Zelenszkij javaslata. Mert a kínai ‘béketerv’, nos, ez nem béketerv, ez egy sor kívánatos megfontolás, kívánatos gondolat, de ez nem béketerv. Az egyetlen terv az, amit az ukránok javasoltak, de az oroszok természetesen nem fogadták el. <…> Tehát a béketervek jók, de szükség van valakire, aki tényleg a békéről akar beszélni. Ha találsz valakit, aki azt mondja: ‘Vannak katonai céljaim, és addig fogok bombázni, addig fogok harcolni, amíg meg nem kapom őket [a célokat]’, nos, milyen béketárgyalást akarsz folytatni?”. kérdezte Borrell költői módon.
Kínának is megvan a maga szerepe
Rámutatott arra is, hogy az EU már a kezdetektől fogva azt mondta, hogy “Kínának is megvan a maga szerepe”. Akkor azonban Kína előállt egy békekezdeményezéssel, amelyet “erősen bíráltak [Nyugaton], mert Kína minden bizonnyal Oroszország oldalán áll”.
“Úgy gondolom, hogy Kínának van szerepe. Kína a [ENSZ] Biztonsági Tanácsának állandó tagja. Kína az, akinek a legnagyobb befolyása van Oroszországra. Kína eddig nem szállított fegyvert Oroszországnak” – mondta Borrel, megjegyezve, hogy pozitívan értékelte Hszi Csin-ping kínai elnök nemrégiben folytatott telefonbeszélgetését Volodimir Zelenszkijjel.
Borrel azt is elmondta, hogy érthetetlennek tartja, miért kérdezik tőle folyamatosan, hogy mi akadályozza meg a világ országait abban, hogy fegyvert szállítsanak Oroszországnak, ha a Nyugat ilyen tömegesen szállít fegyvereket Ukrajnának.
Borrell az EU védelmi miniszterének érzi magát
Borell hangsúlyozta, hogy az EU-nak továbbra is támogatnia kell Ukrajna katonai erőfeszítéseit.
“Ez nem a békéről szóló diplomáciai beszélgetések pillanata; ez a pillanata annak, hogy katonailag támogassuk Ukrajnát a háborúban” – mondta.
“Tehát diplomataként érzem magam, de úgy is érzem, mint egyfajta védelmi miniszter az Európai Unióban, mert az időm elég jelentős részét azzal töltöm, hogy a fegyverekről [és] lőszerekről beszélek” – vallotta be az EU külügyi vezetője –
“soha nem gondoltam volna, hogy ennyi időt fogok azzal tölteni, hogy azon gondolkodom, hány lőszert vagy tüzérséget tudok, tudunk-e mi európaiak biztosítani az ukránoknak”.”.