2022, december 2.
2.6 C
Budapest
-11.6 C
Moszkva

Az ukrán főparancsnokot arra kérték, hogy vegyen vissza a nyilvános szereplésből

Ukrajna vezető katonai parancsnokát, Valerij Zaluzsnij tábornokot felszólították, hogy mérsékelje nyilvános szereplést, miután pletykák szerint feszültségek alakultak ki közte és Volodimir Zelenszkij elnök között – jelentette pénteken a Financial Times az ügyet ismerő személyekre hivatkozva.

A jelentés szerint a lehetséges konfliktusról szóló pletykák “az elmúlt hónapokban röppentek fel”.

“Mindketten ragaszkodnak ahhoz, hogy ez orosz dezinformáció, amelynek célja a feszültség szítása a kijevi vezetésen belül. A helyzetet ismerő emberek azonban azt mondták, hogy Zaluzsnijt arra kérték, hogy vegyen vissza a nyilvános profiljának építéséből” – írta a lap.

Zaluzsnij azon vezető ukrán tisztviselők közé tartozik, akik az elmúlt hónapokban jelentős médiafigyelmet kaptak, többek között szeptemberben a Time magazin címlapján szerepelt. A Bild című német lap pedig augusztusban Zelenszkij lehetséges utódjaként jellemezte Zaluzsnijt.

Az RBK Ukrajna hírportál júliusban arról számolt be, hogy az elnök és a tábornok között konfliktus alakult ki a hadiállapotra vonatkozó rendelkezések értelmezése miatt. Az ukrán vezérkar forrásai azonban akkor elutasították a feszültséget. “Ki akarja, hogy a főparancsnok és az elnök összeütközésbe kerüljön? Ez számunkra is nagy kérdés. Csak az egyik fél profitál belőle: az ellenségünk” – írták akkor.

A Telegraf ukrán hírportál augusztusban idézett forrásokat, amelyek szerint Zelenszkij hivatala azt tervezi, hogy eltávolítja Zaluzsnijt posztjáról. Zelenszkij azonban később visszautasította a híreket, mondván, hogy nem áll szándékában a tábornok áthelyezése.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Kreml: a NATO továbbra is háborúra kényszeríti Kijevet

A NATO továbbra is háborúra kényszeríti Kijevet - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak csütörtökön az észak-atlanti szövetség bukaresti külügyminiszteri tanácskozását értékelve. "A...

Több település felszabadításáról számolt be az orosz katonai szóvivő

Települések felszabadításáról számolt be a donyecki régióból szerdán az orosz hadvezetés, valamint a helyi közigazgatás két vezetője. Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője...

Lengyelországban ki kell fizetniük a lakhatás díját az ukrán menekülteknek

Az Oroszországgal fennálló konfliktus miatt Lengyelországba menekült ukránoknak jövőre fizetniük kell a lakhatásukért és az élelmezésükért - jelentette be a varsói kormány. A lengyel hatóságok...