2022, augusztus 12.
25 C
Budapest
23.7 C
Moszkva
Array

Az orosz légi járatok Egyiptomba való visszatéréséről tárgyalt Putyin és Szíszi

Fontos megteremteni az orosz légi járatok Egyiptomba történő visszatérésének minden szükséges feltételét – értett egyet telefonos egyeztetése során Vlagyimir Putyin orosz és Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a Kreml sajtószolgálatának hétfői közlése szerint. Orosz utasszállítók azóta nem repülnek a legnépesebb arab országba, és orosz turisták azóta nem utaznak oda, hogy tavaly október 31-én a Sínai-félszigeten lezuhant a Kogalimavia orosz légitársaság Sarm-es-Sejk és Szentpétervár között közlekedő járata.

Az Airbus A321-es fedélzetén 217 utas és hétfőnyi személyzet tartózkodott. Ez volt az orosz és a szovjet légi közlekedés történetének legsúlyosabb katasztrófája. November 17-én a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője, Alekszandr Bortnyikov azt jelentette Putyin orosz elnöknek, hogy terrortámadás történt. Február végén ezt az egyiptomi államfő is elismerte.

Az orosz és az egyiptomi elnök hétfői telefonbeszélgetése során hangsúlyozta a turistaforgalom felújításának fontosságát. Putyin és Szíszi egyúttal szót emelt a kétoldalú kapcsolatok átfogó fejlesztése mellett, egyebek között az energetika és haditechnikai együttműködés terén. Vlagyimir Putyin tájékoztatta egyiptomi partnerét a szíriai helyzet “normalizálására” és a “humanitárius helyzet javítására” irányuló orosz erőfeszítésekről.

Rámutatott, hogy a tűzszünet feltételeinek biztosítása kulcsfontosságú a normalizálás szempontjából. Szíszi az orosz elnöki sajtószolgálat szerint ezt nagyra értékelte, és sürgette, hogy a rendezés érdekében mielőbb kezdődjön meg a politikai folyamat az ENSZ égisze alatt.

A két vezető megállapodott abban, hogy országaik folytatják a szoros együttműködést a Szíriát támogató nemzetközi csoport keretében, és hangsúlyozták, hogy nemcsak ott, hanem Líbiában és Jemenben is folytatni kell a terroristák elleni harcot.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az olasz zsoldos azért ment Ukrajnába, hogy megakadályozza a nácimentesítést, eljárás folyik ellene otthon

Olaszország büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki azt állította, hogy azért utazott Ukrajnába, hogy harcoljon Oroszország ellen és megakadályozza az ország "denácifikálását". A 19 éves...

A zaporizzsjai atomerőmű elleni csapások elhárítását jelentették be az oroszbarát hatóságok

Az orosz légvédelem az éjszaka folyamán és csütörtök reggel visszaverte az ukrán fegyveres erők minden arra irányuló kísérletét, hogy dróncsapásokkal és nehéztüzérséggel támadják Enerhodar...

Borell: az európaiaknak hajlandónak kell lenniük “fizetni” Ukrajna támogatásáért

Az Ukrajna Oroszország elleni küzdelemben való segítségnyújtásnak ára van Európa számára, amelyet a polgároknak hajlandónak kell lenniük megfizetni - mondta az EU külügyi vezetője....