A krasznodari régióban teljesen helyreállt az áramellátás, a Krímben pedig a távfűtés – közölte kedden az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma a Telegramon.
Nyikolaj Sulginov orosz energiaügyi miniszter a Rosszija 24 hírtelevízióban azt mondta, hogy 346 ezer fogyasztót kell még visszakapcsolni az elektromos hálózatra. Kijelentette, hogy a Krasznodari terület mellett a Dagesztáni Köztársaságban és Rosztov megyében is teljesen helyreállt az áramellátás. Beszámolója szerint helyreállítási munkálatok folynak a Krímben, ahol mintegy 100 ezer ember maradt áram nélkül, valamint a luganszki és a donyecki régióban, Zaporizzsja és Herszon megyében.
Hétfőre a vihar mintegy kétmillió ember áramellátását szakította meg Dél-Oroszországban.
A rendkívüli helyzetek minisztériumának tájékoztatása szerint Rosztov megyében a víz levonult, nem maradtak elárasztott települések, a helyszínt kárfelmérő bizottságok vizsgálják.
A minisztérium közleménye szerint a Déli Szövetségi Körzet elárasztott területeiről 995 embert, köztük 179 gyermeket evakuáltak. Az átmeneti szállásközpontokban 91 embert helyeztek el, a többi károsult rokonokhoz költözött.
A Krímben, a Donyecki Népköztársaságban, a Krasznodari területen és Szevasztopolban továbbra is 324 lakóház, 100 szállás és vendégház, öt lakóház földszintje és pincéje, valamint 503 háztáji telek maradt elárasztva.
Szergej Akszjonov, a Krím vezetője kedden a Telegram-csatornáján közölte, hogy a vihar miatt a félsziget tíz városi körzetében vezettek be szükségállapotot, további három településen pedig kilátásba helyezték ennek lehetőségét.
A katasztrófa sújtotta területeken mintegy 3500 ember és 1200 gép dolgozik a helyreállításon.