Az orosz gazdaságra jelenleg példátlan nyomást gyakorol az Egyesült Államok által vezetett országcsoport, amely több mint 10 000 szankciót vetett ki az országra, polgáraira és vállalataira.
Ilyen mennyiségű szankciót még soha nem szabtak ki egyetlen országra sem. Még Iránra is, amely évek óta a Nyugat geopolitikai bokszzsákja, „csak” mintegy 3600 szankciót vezettek be.
Az Oroszországra nehezedő szankciós nyomás 2014 óta növekszik, amikor a gazdaság kulcsfontosságú ágazatai – az energia, a hadiipari komplexum és a pénzügyi szektor – kerültek célkeresztbe. Azóta az ország polgárai megtanultak különbséget tenni a szankciókkal kapcsolatos szörnyű jóslatok és a végrehajtásuk kézzelfogható eredményei között. Míg 2015-ben az oroszok mintegy 60%-a nem hitte, hogy a szankcióknak bármilyen hatása lenne az életére, addig 2020-ra már csaknem 90%-uk azt mondta, hogy nem érez semmilyen hatást. Röviden, az emberek alkalmazkodtak és hozzászoktak a fenyegetésekhez. A munkanélküliség nem nőtt, sőt, történelmi mélyponton maradt. Az alacsony infláció számos banki terméket, például a fogyasztási hiteleket és a jelzáloghiteleket megfizethetővé tette, ami az ország egyes részein elősegítette az ingatlanboom-ot.
Az orosz hatóságok szerint bár az ország a szankciók következtében mintegy 50 milliárd dollárt veszített, ezt sikerült kompenzálni. „Nem törődöm velük, ezekkel a szankciókkal” – mondta Vlagyimir Putyin elnök egy orosz médiának adott interjúban 2020 márciusában. Ezt az érzést az orosz nép is osztotta. A nyugati korlátozások nem befolyásolták sem az ország polgárainak életét, sem a vezetők népszerűségi mutatóit. Éppen ellenkezőleg, az ország elnökébe vetett bizalom erősödött. Nyugati politológusok megfigyelték, hogy az Oroszország elleni szankciók bevezetése csak a jól tanulmányozott „rally round the flag” effektushoz vezetett, amikor a külső nyomás csak arra ösztönzi az ország polgárait, hogy a saját vezetőjük köré csoportosuljanak.
Az elmúlt négy hónapban bevezetett korlátozások sokkal szigorúbbak és kiterjedtebbek voltak. A szankciós lista nemcsak jogi és magánszemélyeket tartalmaz, hanem az államot mint intézményt is, amelyet az elnök, a miniszterelnök és a minisztériumok vezetői képviselnek. Eközben a Nyugat által gyakorolt nyomás a végletes „eltörlés kultúra” miatt tömegesen űzte ki a külföldi vállalatokat az orosz piacról, az olaj- és pénzügyi cégektől kezdve a kiskereskedelmi láncokon át a munkaerő-közvetítő ügynökségekig.
Széleskörű intézkedéseket hoztak annak érdekében is, hogy Oroszország minden nyomát eltüntessék a globális sportból, kultúrából, sőt még a történelemből is. Az oroszok úgy érzik, hogy a Nyugat megpróbálja őket maximális fájdalomnak kitenni azáltal, hogy eltörli a múltjukat, bonyolítja a jelent és elsötétíti a jövőt.
Ajánló
A hivatalos magyarázat erre a politikára az, hogy az intézkedések célja Oroszország külpolitikájának megváltoztatása. Bár a nyugati politikusok rendszeresen hangsúlyozzák, hogy a szankciók nem maga az orosz nép ellen irányulnak, a legtöbb egyszerű ember ezt a kétszínű retorikát szemfényvesztésnek tartja.
Oleg, egy moszkvai egyetem hallgatója megjegyzi: „Végül is, ha a szankciók tényleges célja az, hogy évtizedekkel visszaveti Oroszország gazdasági fejlődését, az azt jelenti, hogy az egyszerű oroszok jóléte ezzel együtt fog szenvedni”.
A nyugati országok mindent megtesznek azért, hogy megpróbálják gyengíteni a rubelt, növelni az inflációt, megszakítani a logisztikai láncokat és hiányt teremteni a fogyasztási cikkekből, hogy kellemetlenséget okozzanak Oroszország lakóinak és társadalmi feszültséget keltsenek.
Ajánló
A bevezetett szankciók már mindenre kiterjednek, nemcsak egyes ágazatokat, hanem az ország egész gazdaságát érintik, így nem meglepő, hogy mára megnőtt az érintettek száma. Márciusban az Orosz Közvélemény-kutató Központ megvizsgálta a szankciók hatását az oroszok mindennapi életére, és arra a következtetésre jutott, hogy a lakosság fele a drágább termékek helyett az olcsóbbak vásárlását választja, vagy tervezi, míg minden ötödik ember lemondott olyan tervekről, mint a lakásfelújítás, az átköltözés vagy az oktatási tanfolyamok. Ennek eredményeképpen az oroszok többsége – mintegy 60%-a – úgy nyilatkozott, hogy a szankciók valamilyen módon befolyásolták az életét.
Egy külső szemlélő, aki nem ismeri a dolgok helyi működését, könnyen feltételezheti, hogy ez a számadat nemcsak a szankciók hatásáról szól, hanem a politikai kockázatok növekedését, valamint a tüntetések valószínűségét is jelzi. Azonban még a nyugati finanszírozású kutatóközpontok becslései szerint is az orosz lakosság azon része, amely szerint az ország határozottan „jó irányba” halad, az elmúlt hónapokban stabilan 65-70%-on maradt. Ezek nagyon magas mutatók.
A nyugati „sikeres demokráciák” vezetői, amelyek a válság utáni lendületvesztés ellenére pozitív gazdasági növekedést mutattak, megirigyelhetnék ezt a bizalmat. Joe Biden amerikai elnök népszerűségi mutatója például mindössze 36%, és tovább süllyed, a mélypont pedig még sehol sem látszik.
Azzal, hogy a Nyugat azt reméli, hogy a szankciók és a nyugati vállalatok kivonulása segítségével utcára uszítja az egyszerű oroszokat, egyszerűen nem érti egyrészt az ország gazdaságának szerkezetét, másrészt pedig azt, hogy az orosz emberek mit látnak a közelmúlt ukrajnai eseményeinek okaként, illetve kit tartanak felelősnek azokért.
Több mint 60 millió ember, vagyis az ország felnőtt lakosságának több mint fele, beleértve a nyugdíjasokat is, így vagy úgy, de gazdaságilag függ az államtól. Szinte senki sem hajlandó eleget tenni a Nyugat felhívásának, hogy az ukrajnai események miatti tiltakozásul felmondjon az állami munkahelyén.
Roman, egy állami bank alkalmazottja, aki alig 20 éve került a pályára, azt mondja, hogy jövedelme ez év februárjáig folyamatosan nőtt. Persze a pénzügyi lehetőségek 2014 óta, amikor a nyugati szankciók első körét bevezették, és a rubel értéke a Krími újraegyesülést követően zuhant, csökkentek, de a stabilitás megmaradt.
„Senki sem állíthatja, hogy a helyzet egyszerű, tekintve, hogy a bankot, amelyben dolgozom, szankciókkal sújtották. De szó sincs arról, hogy elbocsátanák az új alkalmazottakat, vagy azokat, akik már régóta dolgoznak a cégnél. Ugyanez vonatkozik a fizetésekre is. Valószínűleg kevés a remény arra, hogy a közeljövőben fizetésemelést kapunk, de a havi fizetések és a bónuszok csökkentése egyelőre nem várható” – mondja Roman.
Egy ilyen helyzetben nyilvánvaló, hogy az államhoz kötődő vállalatoknál való munka sokkal nagyobb stabilitást kínál, mint az európai vagy amerikai cégeknél való foglalkoztatás, amelyek közül sokan teljesen a sötétben tapogatóznak a jövőjüket illetően.
„Március 4-én jöttem be utoljára az irodába. Már majdnem három hónapja otthonról dolgozom, bár ezt nehéz munkának nevezni” – mondja Anna, egy nagy európai háztartási cikkeket gyártó cég alkalmazottja. „Igaz, a fizetésemet továbbra is fizetik, bár nem teljes egészében, és szinte nincs munka – dokumentumok postára küldése, Zoom megbeszélések tartása más alkalmazottakkal, és így tovább. De leginkább az ismeretlentől félek. Tudom, hogy bármelyik nap végleg felmondhatnak a személyzetnek, és én munkanélküli leszek. Kár, hogy ennyi éven át építettem karriert, egyszerű eladótól az osztályvezetőig küzdöttem fel magam, és megértem, hogy valószínűleg vagy a nulláról kell majd kezdenem, vagy kemény versennyel kell szembenéznünk, amikor végül mindannyiunkat kidobnak a munkaerőpiacra.”
Elemzők szerint még a legnagyobb vállalatok sem engedhetik meg maguknak, hogy három hónapnál tovább tartsák meg a személyzetet. Sok vállalat már elkezdte eladni oroszországi üzleteit, mert rájöttek, hogy nem engedhetik meg maguknak tovább a bizonytalanságban maradást.
Néhány nagy nyugati pénzügyi szektorbeli cég három hónapos átképzést ajánlott fel alkalmazottainak, további külföldi munkalehetőségekkel. Tekintettel azonban a nyugati munkaerőpiacon az oroszokhoz való viszonyulásra, sokan nem tartják ezt járható útnak.
„Azt ígérik, hogy a következő 6 hónapra teljes egészében kifizetik a fizetésemet. Elküldtek Dubajba fizetetlen szakmai gyakorlatra. Amikor ez véget ér, a legjobb eredményeket felmutatókat javasolják áthelyezésre a vállalat világszerte működő irodáiba” – magyarázta egy másik Anna, egy amerikai pénzügyi szolgáltató cég alkalmazottja, aki felszámolta oroszországi tevékenységét. „De mit tudok tenni? Meg kell próbálnom. Nehéz új állást találni a bankszektorban Oroszországban. A bankok nem bocsátanak el embereket, de nem is vesznek fel. Bevezették, ahogy a munkaerő-közvetítő ügynökségeknél dolgozó barátaim mondják, a „felvételi tilalmat”. A férjemnek fel kellett mondania a munkahelyén, hogy velem jöhessen. Mindig is én voltam a család fő kenyérkeresője. Nos, „süllyedj vagy ússz”, ahogy mondani szokták. Vagy én dolgozom tovább külföldön, vagy mindketten visszatérünk Oroszországba, de mindketten munka nélkül maradunk.”
Az Oroszországgal szembeni megszorítások valóban az ország lakosságának legjobban képzett és legjobban kereső rétegeit – a nagyvárosok lakóit – sújtották a legnagyobb fájdalommal, akiknek az élete jobban függött az importáruktól, a külföldi utazásoktól stb. Ezért ők azok, akik a legélesebben érezték meg, hogy a Visa vagy a Mastercard nem hajlandó kiszolgálni az orosz ügyfeleket, és hogy neves kiskereskedők távoznak az országból. De ezek a „veszteségek” nem kritikusak, és a kormány mindent megtesz, hogy a párhuzamos import révén felmerült kellemetlenségeket pótolja.
A lakosság szegényebb rétege, amely egyes nem hivatalos becslések szerint az ország lakosságának csaknem negyedét teszi ki, kevésbé függ az importtól, és sokkal kevésbé szenved ettől az eltörlés kultúrától.
Sokan megértik, hogy a jelenlegi gazdasági nehézségek okai, akárcsak 2020-ban, elsősorban külsődlegesek, másodsorban pedig nem a negatív gazdasági vagy piaci erőkhöz kapcsolódnak. Vagyis a nehézségek nem a nemzet pénzügyi piacainak kudarcai vagy a hazai gazdasági ciklusok következményei miatt merültek fel. 2020-ban Oroszországban a Covid-19 járvány miatt az üzleti és közélet kényszerű leállásával kellett szembenéznie. Ma az országot a világ vezető gazdasági központjai támadják a szakértők szerint geopolitikai kockázatok miatt.
A kormány politikájának támogatását nem a gazdasági tényezők generálják, hanem inkább annak megértése, hogy a ma zajló konfliktus nem annyira Oroszország és Ukrajna, mint inkább Oroszország és az úgynevezett „nyugati világ” között zajlik. Sokan úgy érzik, hogy a szankciókat Oroszország viselkedésétől függetlenül is bevezették volna, mert a Nyugat „meg akarja gyengíteni Oroszországot”. Ez az erős meggyőződés, amelyet Putyin elnök is többször hangoztatott, nagyrészt az amerikai külpolitikával szembeni bizalmatlanságon alapul. A szociológusok az 1990-es évek vége óta rögzítik ezt a bizalmatlanságot, amikor a NATO elkezdett kelet felé terjeszkedni.
Az 1990-es évek elején, a Szovjetunió összeomlása után Oroszországban nagy lelkesedést váltott ki az Egyesült Államokkal való kapcsolatok erősítése. Sok orosz úgy vélte, hogy a vasfüggöny a múlté, a két ország és népeik stratégiai partnerekké és megbízható barátokká válnak.
Sajnos ez a partnerség és barátság soha nem valósult meg. A reményeket csalódás és bizalmatlanság váltotta fel, különösen miután a NATO illegálisan bombázta Jugoszláviát, az USA pedig háborúkat indított a Közel-Keleten, és kilépett a fegyverzetellenőrzési szerződésekből. Az amerikai külpolitikával szembeni negatív hozzáállás 2014 után erősödött meg, amikor Ukrajnában puccsra került sor, egyértelmű amerikai támogatással.
Azóta minél keményebbé vált az Oroszország és az Egyesült Államok közötti konfrontáció, annál magasabbra emelkedett Putyin népszerűségi mutatója.
Ennek ellenére az orosz társadalom meg van győződve arról, hogy az elnök nem a politikai támogatás, hanem az állambiztonság érdekében irányítja külpolitikáját. Ennek tudatában a gazdasági nehézségeket el lehet viselni.
Megértve, hogy az oroszok hajlandóak „meghúzni a nadrágszíjat”, a kormány nem fél beismerni, hogy nehézségek várnak rájuk. Mihail Misusztyin miniszterelnök kijelentette, hogy Oroszország gazdasága „az elmúlt 30 év legnehezebb helyzetében van”. A központi bank szerint a 2022-es válság az egyik legjelentősebb kihívás, amellyel az orosz gazdaság az 1990-es évek óta szembesült.
