A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megtiltotta az idei párizsi nyári játékokról tudósító újságíróknak, hogy Oroszország és Belorusz nemzeti jelképeit mutogassák – jelentette pénteken a TASZSZ hírügynökség a szervezet szóvivőjére hivatkozva.
Az orosz és belorusz sportolók idén csak semleges státuszban vehetnek részt az olimpián. A szóvivő megjegyezte, hogy a NOB irányelvei szerint ez azt jelenti, hogy tilos lesz számukra bármilyen nemzeti szimbólumot, köztük a nemzeti zászlót, az állami jelvényt, bármilyen katonai szimbólumot, a Szent György-szalag színeit, illetve a nemzeti himnuszt megjeleníteniük.
„Ugyanez vonatkozik a média munkatársaira, valamint a dokumentumban meghatározott valamennyi nézőre” – idézték a szóvivőt.
A NOB eredetileg az ukrajnai konfliktus kirobbanása után, 2022 februárjában tiltotta el az orosz és belorusz sportolókat a nemzetközi versenyzéstől. Tavaly decemberben azonban a testület feloldotta az általános tilalmat, és úgy döntött, hogy a két országból korlátozott számban, semleges zászló alatt vehetnek részt az olimpián. Az orosz és a belorusz csapat továbbra is tiltotva maradt, és a testület közölte, hogy orosz állami tisztségviselőket nem hívnak meg a játékokra.
A NOB a selejtezőkre vonatkozóan is számos korlátozást vezetett be. Nem vehetnének részt a játékokon például azok a sportolók, akik nyilvánosan támogatták Moszkva hadműveletét, vagy valamilyen módon kapcsolatban állnak az orosz hadsereggel.
Márciusban a NOB bejelentette, hogy az oroszok legfeljebb 55-en kvalifikálhatják magukat a párizsi olimpiára, míg Belarusz 28 sportolóra korlátozódik. Azt is közölte, hogy egyik ország sportolói sem vehetnek részt a hagyományos felvonuláson az olimpia megnyitóünnepségén. Ez várhatóan szabadtéri esemény lesz, ahol a sportolók csónakokon haladnak majd a Szajnán több kilométeren át az Eiffel-torony felé.
Moszkva bírálta a NOB által a sportolóira vonatkozó korlátozásokat. Márciusban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy a NOB orosz sportolókra vonatkozó intézkedései „teljesen ellentétesek” az olimpiai mozgalom ideológiájával, és „lerombolják az olimpiai eszméket”.