2022, december 9.
4.3 C
Budapest
-3.7 C
Moszkva

A NATO után az EU is közölte: nem állunk háborúban Oroszországgal

Korábban Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy Moszkva "az egész nyugati katonai gépezet" ellen harcol és Brüsszelt is említette.

Az Európai Unió nem áll háborúban Oroszországgal, de továbbra is támogatni fogja Ukrajnát a Moszkva elleni harcban – jelentette ki szerdán Peter Stano, az EU külügyi szóvivője.

Egy sajtótájékoztatón Stanót arról kérdezték, hogy az EU hadiállapotban áll-e Oroszországgal, tekintettel arra, hogy korábban Vlagyimir Putyin azt állította, hogy Oroszország “az egész nyugati katonai gépezettel” áll szemben Ukrajnában. A külügyi szóvivő nemmel válaszolt.

“Természetesen nem állunk háborúban Oroszországgal. Támogatjuk Ukrajna legitim, jogos harcát, hogy megvédje népét és területét” – mondta, hozzátéve, hogy Kijev nemcsak magát, hanem az európai demokratikus értékeket is védi.

Stano szintén elítélte a mozgósítási bejelentést, “újabb bizonyítéknak” nevezve azt, hogy Putyin nem érdekelt a békében, és “agresszív háborújának eszkalálására törekszik”. “Ez is kétségbeesésének újabb jele” – tette hozzá Stano.

A tisztviselő fogadkozott ugyan, hogy az EU “következményeket” fog alkalmazni Oroszországgal szemben a legutóbbi ukrajnai lépései miatt, de új szankciókat nem jelentett be. Stano ugyanakkor jelezte, hogy az EU-tagok “megvitatták a közös fellépést válaszul” az ukrajnai konfliktus legújabb fejleményeire, részletekkel azonban nem kívánt szolgálni.

Stano megjegyzései azt követően hangzottak el, hogy Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök azt állította, hogy Moszkva nemcsak a kijevi erők, hanem az egész EU ellen harcol Ukrajnában, miközben a fosszilis tüzelőanyagokat “háborús eszközként” használja, hogy súlyosbítsa az energiaválságot, amellyel Európa hónapok óta küzd.

Szerdán Vlagyimir Putyin részleges mozgósítást jelentett be, amely 300 ezer tartalékost szólít fel az Ukrajnával való konfliktusban való részvételre. Ez a lépés egy nappal azután történt, hogy a két Donbassz köztársaság, valamint az orosz ellenőrzésű Zaporizzsja és Herszon régiók úgy döntöttek, hogy szeptember 23. és 27. között népszavazást tartanak arról, hogy egyesüljenek-e az Oroszországi Föderációval.

Korábban a NATO tisztviselője hangoztatta, hogy nem állnak hadban Oroszországgal. Erről itt olvashatsz.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Csaknem 100 lengyel zsoldossal végeztek az orosz erők Ukrajnában

Oroszország védelmi minisztériuma azt közölte, hogy egyetlen nap alatt számos nagy jelentőségű célpontot semmisített meg nagy pontosságú csapásokkal Ukrajnában. Köztük amerikai és német gyártmányú...

Putyin: Oroszország válaszcsapásként támadja az ukrán infrastruktúrát

Az orosz hadsereg azt követően kezdett el csapásokat mérni Ukrajna energetikai infrastruktúrájára, hogy merényletet követtek el a Krími híd ellen - jelentette ki Vlagyimir...

Klicsko: apokaliptikus télre kell készülnünk, de még nem kell evakuálni Kijevet

Az ukrán villamosenergia-hálózatot ért folyamatos orosz csapások "apokaliptikus" forgatókönyvet hozhatnak Kijevben - mondta Vitalij Klicsko polgármester szerdán a Reutersnek, de hangsúlyozta, hogy a hatóságok...