2022, augusztus 12.
25 C
Budapest
23.7 C
Moszkva
Array

A Bolsojban vettek végső búcsút rajongói Jelena Obrazcovától

A moszkvai Nagyszínházban vettek végső búcsút rajongói szerdán Jelena Obrazcova orosz operaénekesnőtől. Ezrek járultak Obrazcovának a híres teátrum nagyszínpadánál felállított ravatalához. Sokáig kellett várakoznia az utcán azoknak, akik be akartak jutni a teátrumba, ahol virágokkal és főhajtással tisztelegtek a mezzoszoprán királynője előtt.

A Rosszija 24 állami hírtelevízió többször is beszámolt a búcsúztatóról. A tévé tudósítása szerint a Bolsojban, amelynek színpadán főiskolásként lépett fel először a világ operaszínpadainak ünnepelt mezzoszopránja, szakítottak a korábbi hagyománnyal, amikor a nagyszínpadon helyezték el a művész ravatalát. A búcsú óráiban a színház szimfonikus zenekara játszott, és Obrazcova legnevesebb áriái hangzottak el.

A ravatalnál Mihal Svidkoj, az orosz elnök nemzetközi kulturális együttműködésért felelős különmegbízottja olvasta fel Vlagyimir Putyin részvéttáviratát. Beszédet mondott Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter és Olga Gologyec miniszterelnök-helyettes is. Utóbbi elmondta, hogy tavaly decemberben hozták létre a Jelena Obrazcováról elnevezett akadémiát, a művész tele volt tervekkel, beszéltek a Csajkovszkij zenei versenyről. Arra kérte a búcsúzókat, hogy még egyszer tapssal adózzanak Obrazcova nagysága előtt. A felszólítást 10 perces taps és ováció követte.

A neves operaénekes hétfőn, 75 évesen hunyt el egy berlini klinikán. A Komszomolszkaja Pravda című orosz lap szerint az operaénekesnő leukémiában szenvedett. “Tavaly december 30-án műtétet végeztek rajta, de kómába esett, és bár különböző módszerrel próbálkoztak, még kedvenc kutyáinak hangját is lejátszották neki, nem tudták magához téríteni” – mondta el az újságnak Jelena Hrisztyenko, a művésznő egyik legjobb barátnője. “Kevesen tudták, hogy beteg, titkolta a diagnózist, de küzdött. Az utóbbi évben sokat beszélt a halálról, és azt mondta, hogy attól nem kell félni, mert egy másik világba költözik át és nem kell sírni, amikor valaki eltávozik. (…) Mélyen vallásos volt” – árulta el a Komszomolszkaja Pravdának Hrisztyenko. Jelena Obrazcova koporsóját a Bolsojból az orosz ortodox egyház főtemplomába, a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházba vitték, ahol egyházi szertartással búcsúztatják csütörtökön.

Obrazcovát még aznap a számos híres orosz és szovjet művész, közéleti személyiség és politikus nyughelyéül szolgáló novogyevicsi temetőben helyezik örök nyugalomra. A világhírű orosz operaénekesnő 1939-ben született Leningrádban, s már ötéves korában énekelni kezdett. Az orosz mezzoszoprán több mint 80 orosz, valamint európai klasszikus és a 20. századi opera legnagyobb szerepeit énekelte. Egykori partnere, José Carreras katalán sztártenor épp Szentpéterváron készült a fellépésre, amikor Obrazcova meghalt. Carreras azt nyilatkozta, hogy az orosz énekesnő fantasztikus művész és kiváló partner volt. Jelena Obrazcova az orosz operaénekesnők közül elsőként énekelte Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájában Judit szerepét – emlékeztetett a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

A Ferencsik János vezényletével és az Operaház zenekarával 1981-ban készült felvételen Jevgenyij Nyesztyerenko orosz operaénekes volt Obrazcova partnere. A nyáron Obrazcova még játszott a moszkvai Szatíra színházban a Rekviem Radameszért című tragikomédiában, felvállalva a három kiöregedett operaénekesnő egyikének szerepét. Prózai színészként is nagy sikert aratott.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az olasz zsoldos azért ment Ukrajnába, hogy megakadályozza a nácimentesítést, eljárás folyik ellene otthon

Olaszország büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki azt állította, hogy azért utazott Ukrajnába, hogy harcoljon Oroszország ellen és megakadályozza az ország "denácifikálását". A 19 éves...

A zaporizzsjai atomerőmű elleni csapások elhárítását jelentették be az oroszbarát hatóságok

Az orosz légvédelem az éjszaka folyamán és csütörtök reggel visszaverte az ukrán fegyveres erők minden arra irányuló kísérletét, hogy dróncsapásokkal és nehéztüzérséggel támadják Enerhodar...

Borell: az európaiaknak hajlandónak kell lenniük “fizetni” Ukrajna támogatásáért

Az Ukrajna Oroszország elleni küzdelemben való segítségnyújtásnak ára van Európa számára, amelyet a polgároknak hajlandónak kell lenniük megfizetni - mondta az EU külügyi vezetője....