2023, szeptember 22.
19.5 C
Budapest
14.6 C
Moszkva

Zelenszkij közölte, hogy svéd Gripen vadászgépeket is akar

Már folyik az ukrán pilóták kiképzése a svéd gyártmányú JAS 39 Gripen vadászrepülőgépeken – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – jelentette az Jevropejszka Pravda című ukrán lap. Az Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy Kijev a repülőgépek átadásáról kíván tárgyalni.

“A Gripen repülőgépek Svédország büszkeségei. Biztos vagyok benne, hogy a Gripenek sokkal védettebbé tehetik a szabadságunkat. A Gripen tesztelését az ukránok, pilótáink részvételével már megkezdték <…> Találkozni fogok a parlament elnökével, a parlamenti erők képviselőivel, és fel fogom vetni ezt a kérdést, mint az égboltunk védelmének egyik kulcskérdését” – magyarázta Zelenszkij.

Hozzátette, hogy a Kristerssonnal folytatott megbeszélései során megvitatta a kérdést.

Zelenszkij ugyanakkor nem pontosította, hogy Svédország kész-e arra, hogy vadászrepülőgépeinek Ukrajnába történő szállítására vagy sem.

Stockholm májusban jelentette be, hogy Kijev kérésére megkezdi az ukrán pilóták kiképzését JAS 39 Gripen repülőgépekre. Júniusban a svéd védelmi minisztérium megerősítette ezeket a terveket. Ugyanakkor ukrán tisztviselők megjegyezték, hogy a vadászgépek tekintetében leginkább amerikai F-16-osok fogadásában érdekeltek.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó