Moszkva nem zárja le Észtországgal közös határát, és az uniós útlevéllel rendelkező orosz állampolgárokat sem vetette alá fokozott ellenőrzésnek a belépéskor – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő, aki hamis állításként cáfolta az ezzel kapcsolatos észt álhíreket.
„Észtország a közösségi és tömegmédián keresztül teljesen koholt információkat terjeszt az Oroszországba látogatást tervező állampolgárai között, azt állítva, hogy Oroszország lezárja a határát. Ugyancsak valótlanok azok az állítások, amelyek szerint az orosz határőrök fokozott ellenőrzésnek vetik alá az uniós útlevéllel rendelkező oroszokat” – mondta Zaharova az orosz külügyminisztérium honlapján közzétett nyilatkozatában a média megkeresésére.
Az észt határ közelében lévő orosz határátkelők a szokásos módon működnek – tette hozzá a diplomata.
Zaharova szerint a helyzet azután romlott, hogy az Oroszország és Észtország közötti, korábban éjjel-nappal működő Narva-1 alternatív ellenőrzőpont csökkentette a munkaidejét.
„Lényegében ez a helyzet az Európai Unió országai által folytatott rendkívül rövidlátó politika miatt alakult ki, beleértve Finnország döntését, hogy lezárja az Oroszországgal közös határát” – jelentette ki Zaharova. „Ez arra kényszerítette az embereket, hogy Észtországon keresztül lépjenek be az országunkba”.
Hangsúlyozta, hogy az orosz határátkelők továbbra is nyitva maradnak, és elutasította a határ lezárására vonatkozó terveket.
„Oroszország kész annyi látogatót fogadni, ahányan be akarnak lépni, feltéve, hogy betartják a törvényeket” – zárta szavait.