2022, december 6.
6.1 C
Budapest
-10.1 C
Moszkva

Washington Post: az USA pofitál az EU recessziójából, de Moszkva még árthat az amerikai gazdaságnak

A Fehér Ház tisztviselői úgy vélik, hogy az EU recessziójának hatása az amerikai gazdaságra “szerény” lenne, míg egyes közgazdászok szerint ez valójában segítené Amerikát – írja a Washington Post.

Miután az Európai Központi Bank a múlt héten 0,75 százalékponttal emelte a kamatlábakat a szárnyaló energiaárak és a kiugró infláció közepette, a Fehér Ház tanácsadói úgy vélik, hogy “az európai recesszió növekvő valószínűsége a jelenlegi pálya mellett aligha fog változni” – írta a lap vasárnap.

A lapnak névtelenségük megőrzése mellett nyilatkozó amerikai tisztviselők azonban azt mondták, nem gondolják, hogy egy európai recesszió feltétlenül recessziót okozna Amerikában.

A Biden-kormányzat egyik magas rangú tagja azt mondta a Postnak, hogy a Pénzügyminisztérium és a Gazdasági Tanácsadók Tanácsa úgy becsülte, hogy egy ilyen eseménynek az Egyesült Államokra gyakorolt hatása valószínűleg “szerény és kezelhető” lenne.

Az Európával folytatott kereskedelem az amerikai bruttó hazai termék kevesebb mint 1 százalékát teszi ki, miközben az országnak elegendő saját földgáza is van ahhoz, hogy minimalizálja az EU-ba irányuló orosz energiaszállítások esetleges leállásának hatását – mutatott rá a lap.

Sőt, az amerikai gazdaság valójában profitálhatna az egész helyzetből, mivel ez potenciálisan az energia iránti globális kereslet csökkenését okozná, ami tovább enyhítené az árnyomást az Egyesült Államokban – tette hozzá.

“Ha Európa recesszióba kerül, nyilvánvalóan kevesebb lesz a kereslet a termékek széles köre iránt. Olyan perverz helyzetben vagyunk, [hogy] ez valójában pozitív lehet” – mondta Dean Baker, a Center for Economic and Policy Research társalapítója a Washington Postnak.

Ha azonban Moszkva tovább megy, és nem csak az EU-ba, hanem más piacokra is leállítja olaj- és gázeladásait, válaszul az energiaimportjára javasolt árplafonra, az a lap szerint “még inkább fenyegetné az amerikai gazdaságot”.

“Ez recesszióba taszítaná a gazdaságot. A benzinárak az egekbe szöknek, szinte egyik napról a másikra visszatérnek a rekordnak számító 5 dolláros gallononkénti ár fölé. A gazdaság nem tudja megemészteni az 5 dolláros gallononkénti árat – ez túlterhelő lenne” – figyelmeztetett Mark Zandi, a Moody’s Analytics közgazdásza.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Zurabisvili: már harminchárom grúz katona halt meg Ukrajnában

Harminchárom, az ukrán erőket támogató grúz katona halt meg Ukrajnában - közölte Szalome Zurabisvili georgiai elnök hétfőn Varsóban, a lengyel  hivatali partnerével, Andrzej Dudával közösen...

Ezért volt ma rakétaeső: ukrán dróntámadás ért két orosz katonai repülőteret

Ukrajna támadást intézett katonai repülőterek ellen Szaratov és Rjazán térségében, három orosz katona meghalt - közölte a védelmi minisztérium sajtószolgálata. Erre válaszul indult a...

Rakéta áradat tart Ukrajna felé, több irányból – percről-percre frissítjük

Hétfő van, mondhatni menetrend szerint érkeznek az orosz rakéták az ukrajnai infrastruktúra ellen. Ukrán jelentések szerin masszív rakétatámadás kezdődött.  Kövesse az eseményeket percről percre.