2022, szeptember 25.
10.5 C
Budapest
7 C
Moszkva
Array

Ukrán szakadárok: Ukrajnával kereskedhetünk, de együttélés nem lesz többé

Olekszandr Zaharcsenko miniszterelnök azt nyilatkozta a Tass orosz hírügynökségnek, hogy a Donyecki Köztársaság és Ukrajna kereskedhet egymással, de együtt élni sohasem fognak.

Zaharcsenko az interjúban hangsúlyozta: “Ennek fő oka az, hogy vér folyt közöttünk. Az első halálesetig még mondhattuk, hogy tudunk együtt élni. De miután kiömlött közöttünk az első csepp vér, hogyan is tudnék hozzájuk viszonyulni? Igen, kereskedhetünk velük, de élni nem fogok velük”. Zaharcsenko szerint az Ukrajnából való kiszakadás miatt az ukránok irigykedhetnek rájuk.

“Hadd irigyeljen bennünket Ukrajna, hogy mi elszakadtunk tőle, és önállóak lettünk. És ezt már meg is tudjuk mutatni: menetrend szerint beindítottuk a fűtési szezont, s nem emeljük a lakbéreket és a szolgáltatások árát.”

A két kelet-ukrajnai megyében, Donyeckben és Luhanszkban 2014. május 11-én tartottak népszavazást a két “köztársaság” függetlenné válásáról. Az ukrán hadsereg áprilisban indított “terrorellenes műveletet” a Moszkva támogatását élvező szakadárok ellen. Azóta az ENSZ adatai szerint több mint 3700 ember halt meg az ellenségeskedésekben

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Borell: Putyin nem blöfföl a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban, diplomáciai megoldás kell

Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője szombaton a BBC-nek nyilatkozva úgy vélte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyvereket is bevethet, ha Moszkva erőit...

Több száz külföldi zsoldost semmisített meg az orosz légierő

Az elmúlt 24 órában az orosz légierő mintegy 200 ukrán fegyverest és mintegy háromszáz külföldi zsoldost semmisített meg Mikolajiv térségében - közölte a védelmi...

Szijjártó: az egyetlen megoldás a béke

A problémákra, amelyekkel Európának szembe kell néznie a háború és a szankciók miatt, az egyetlen megoldás a béke - mondta a külgazdasági és külügyminiszter...