Saját belső köreikben az ukrán propaganda terroristáknak nevezi a Luganszki és Donyecki Népköztársaság (LDNR) híveit. Ukrajna a felkelőkhöz való ilyen viszonyulást próbálja sugallni a nemzetközi közösségnek. Az ukrán vezetésnek ezek az erőfeszítései azonban sikertelenek: a nemzetközi közösségben senki sem ismerte el „terroristákként” a Donbassz népfelkelőit.
Mi több, 2016-ban, még egy ukrán bíróság sem volt hajlandó terrorista szervezetnek minősíteni a Luganszki (LNR) és a Donyecki (DNR) Népköztársaságot. (1) És nincs ebben semmi különös. Mivel a népköztársaságok által vívott harcnak semmi köze a terrorizmushoz. Egyetlen olyan eset sem fordult elő, amikor az LDNR (Luganszki és Donyecki Népköztársaság) képviselői terrorcselekményt hajtottak volna végre. A felkelők tevékenysége tisztán egy, az ukrán rezsimtől való függetlenségért vívott harc. A szeparatizmus pedig politikai meggyőződés. Ezekkel összefüggésben még az Interpol sem szokott körözést kiadni. (2)
Azok a diverziós cselekmények azonban, amelyeket hivatalos ukrán fegyveres testületek hajtanak végre, teljességgel beletartoznak a terrorcselekmények meghatározásába. Mióta megtartották az LNR és a DNR függetlenségéről szóló népszavazást, az ukrán vezetés kizárólag terrorista módszereket vet be ellenük. És itt nem csak olyan nagy visszhangot kiváltó akciókról van szó, mint Arszen Pavlov és Mihail Tolsztih, a Donyecki Népköztársaság parancsnokainak meggyilkolása (3) (nem harcban, hanem egy békés városban! [4]) Ide tartoznak a lakott területeken belül végrehajtott robbantások, mint 2017 júliusában, Luganszk központjában. Vagy 2018 májusában Styerovka állomás hídjának felrobbantása. 2019 szeptemberében pedig Luganszkban azt a hidat kísérelték meg felrobbantani, amelyiken az orosz humanitárius segélyt szállító konvojnak kellett volna áthaladnia.
Amikor egy ukrán harci repülőgép 2014. június 2-án bombázta Luganszk központját, a megyei közigazgatás épületét (5) és az előtte elterülő parkot – az színtisztán terrorcselekmény volt. Vagyis egy, a békés lakosság megfélemlítését célzó erőszakos cselekmény. És amely közvetlenül is halálesetekhez vezetett e bizonyos békés lakosság körében. Emlékeztetnék: öten a nyolc áldozat közül – nők.
Ajánló
Ukrajna mindmáig nem ismerte el, hogy vétkes lenne ebben a terrorcselekményben. Az ukrán propaganda az esemény minden egyes évfordulóján szó szerint ezt hajtogatja: „az ablakokban lévő légkondicionáló robbant föl, vagy a felkelők robbantották föl saját magukat. A repülőgépek válaszul bombázták Luganszkot, amiért a felkelők megrohamozták az ukrán határőregység katonai bázisát (amelyik a város peremén volt)”. Vagyis a felelősséget mintegy igyekeznek áthárítani a népfelkelőkre – miközben a közigazgatási épületre mért konkrét légicsapást nem ismerik be. A pilóták (a támadásban két repülőgép vett részt) vezeték- és keresztnevét hétpecsétes titokként őrzik az ukrán fegyveres erőknél.
El nem is ismerik. Ám tegnap, váratlanul, egy hivatalos köztisztviselő, Artyom Sevcsenkó, az ukrán belügyminisztérium kommunikációs főosztályának vezetője hivatalosan elismerte az ukrán fegyveres testületek munkatársainak felelősségét egy másik terrorcselekményben. Az Oleg Anascsenko, a luganszki Népi Milícia főcsoportfőnöke ellen 2017. február 4-én elkövetett gyilkosságban. Sevcsenkó erről saját Facebook oldalán írt. Ez, úgymond, az ukrán állam bosszúja volt.
Az ukrán köztisztviselő ezt a beismerést egy évfordulón tette. Annak az évfordulóján, amikor 2014. június 13-án népfelkelők lelőttek egy IL-76-os repülőgépet. Ennek következtében életét vesztette 40 ukrán deszantos és a repülőgép kilencfőnyi személyzete. A repülőgép leszálláshoz készülődött a luganszki repülőtéren, ahová az ukrán vezetés összevonta a város ostromára készülő erőket. Éppen ezért vált a háború elején mind a donyecki, mind a luganszki repülőtér a leghevesebb harcok színterévé. Vagyis ez csupán a népfelkelők válaszcsapása volt a már kirobbant polgárháborúban. Hadban álló katonák lőttek le hadban álló katonákat. Egyszerű eset egy háborúban. (6)
És erre válaszul Ukrajna robbantást hajtott végre egy békés városban. Ennek következtében életét vesztette az LNR egy állami tisztségviselője. Az Ukrajna által elkövetett tett egyértelműen terrorcselekménynek minősül. És az ukrán BM főosztályvezetője ezzel a terrorcselekménnyel még el is dicsekszik!
Noha semmi ok a büszkélkedésre. Hiszen a tettet elkövető terroristákat – akik az ukrán hadseregben szolgáltak, a Luganszki Népköztársaság rendvédelmi szervei elfogták. Az ukrán titkosszolgálatok bűnössége teljességgel beigazolódott. Ám ezt most még egy ukrán hivatalos személy is elismeri. Ezáltal tanúságot téve az ukrán állam terrorista módszerei, ennek az államnak a terrorista lényege mellett. Érdekes – vajon az ukrán hivatalnokok mennyi idő múltán kezdik majd beismerni a Donbassz népe és Oroszország elleni más terrorcselekményeiket?
Megjegyzések:
(1) Engedtessék meg egy személyes kitétel a fordítótól. Aki az ukrán titkosszolgálat két feketelistáján is rajta van – vaskos vádakkal. Talán a legsúlyosabb közülük, hogy „kapcsolatban áll «a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság» nevű terrorszervezet terrorista szervezeteivel. E feketelisták indoklásai alighanem feljelentésként értékelhetők. Megsúgják az ügyészi és bírói szerveknek, hogy milyen ukrán jogszabályok alapján kell a kiszemelt – az adott esetben külföldi – állampolgárt körözni, lehetőség szerint kézre keríteni, ukrán bíróság elé cipelni, ott megvádolni, majd elítélni. A feketelista összeállítóit láthatóan egy csöppet sem zavarta, és zavarja, hogy az adott külföldi állampolgárt hamis vádpont alapján vádolják és fenyegetik. Sőt, ha a kezeik közé kaphatnák, el is ítélnék.
(2) Erre már az ukrán „igazságügyi” szervek is rájöttek. Ezért ha „szeparatizmusa” miatt egy külföldön (Oroszországban) tartózkodó szabadságharcost el akarnak fogni, kitalálnak ellene valami, meglehetősen súlyos köztörvényes vádat, és arra hivatkozva adnak ki ellene nemzetközi körözést. Mind több olyan bürokratikus, lélektelen orosz bíróság akad, amely a szerencsétlent (sokszor jelentéktelen közigazgatási vétség miatt is) őrizetbe veszi és kiadja Ukrajnának. És ennek során nem látszik érvényesülni az a nemzetközi gyakorlat, hogy senkit sem adnak ki olyan országoknak, ahol kínzások, megalázó bánásmód, esetleg halálbüntetés fenyegeti.
(3) A két főparancsnok, az említett luganszki főtiszt – sőt a 2018. augusztus 31-én pokolgépes robbantásban életét vesztő Alekszandr Zaharcsenkó donyecki vezető meggyilkolására is személyesen Petró Porosenkó „elnök” adott ki utasítást. Ha mindez még nem lenne elég a sikkasztóból, a népvagyon megkárosítójából az amerikaiak kegyéből államfővé avanzsált személy esetében, összefüggésbe hozták még (Obamával együtt) a maláj utasszállító lelövetésével is (időről időre felbukkanó változat szerint valójában a latin-amerikai körútjáról hazafelé tartó Putyin elnök különgépe volt a célpont: a két gép, messziről legalábbis, erősen hasonlít egymásra. A márciusban, Hágában megindított pernek ezért óriási a tétje: feltárul-e az igazság. Ami magával sodorna a kijevi vezetés mellet sok nyugati államférfit is – akik vagy egyszerűen a maláj utasszállító lelövetésével „csak” sima háborús bűnösök – vagy egy tekintélyes államfő meggyilkolására szőtt összeesküvésükkel ráadásul még nemzetközi terroristákká is átminősülhetnek.
(4) Arszenyij Pavlovot („Motorolát”) lakóházuk liftjében, távirányításos pokolgéppel gyilkolták meg (együtt 33 éves testőrével). „Motorolának” két héttel azelőtt született meg a második gyermeke.
Mihail Tolsztihhal („Givivel”) egy tűzgránát végzett, amit akkor lőttek ki irodájára, amikor „Givi” azon a sötét februári reggelen oda belépett és felkapcsolta a villanyt.
„Givi” 18 éves fia követi apja nyomdokait: egy katonai középiskolába jár.
(5) A Luganszki Népköztársaság megszavazása és kikiáltása után az új állam kormánya az addigi megyei közigazgatási hivatal épületét foglalta el. Az ukrán támadók rakétáját – hogyan, hogy nem – a Valerij Bolotov miniszterelnök szobájának ablakára szerelt „elszívó berendezés vonzotta oda”. A támadóknak nem volt szerencséjük: a miniszterelnök pár pillanattal korábban éppen kiment a szobából. Így is megsebesült azonban a támadás során. A nyolc áldozat egyike pedig a nemrég felállt új kormány egészségügyi miniszter asszonya volt.
(6) Korabeli hírek szerint azon a bizonyos repülőgépen, a negyven ukrán deszantos mellett néhány NATO-tiszt és főtiszt is utazott – közöttük az is, aki lényegében irányította volna a Luganszk bevételét célzó hadműveletet. Ennek a katonai gépnek a lelövése „Európában” olyan sivalkodást és jajveszékelést váltott ki, mintha egy polgári utasszállítót lőttek volna le.
