Ukrajna: elszökött 2 belügyi alakulat
Két ukrán belügyi alakulat elszökött a harcok sújtotta övezetből Kelet-Ukrajnában – közölte pénteken Hennagyij Moszkal Luhanszk megyei kormányzó. Ez a két alakulat a Poltava és Szumi megye összevont belügyi alakulata, valamint a Kijev-2 önkéntes zászlóalj arra hivatkozva hagyta magukra társait a Debalceve melletti Csornuhine településnél, hogy ők a belügyminisztérium, nem pedig a védelmi tárca alá tartoznak.
Az önkényes front-elhagyók ügye miatt a kormányzó Vitalij Jarema főügyészhez fordult, hogy vonja felelősségre őket. Közben Valerij Heletej védelmi minisztert és Arszen Avakov belügyminisztert pedig arra kérte, hogy tüntessék ki a Kijivszka Rusz nevű önkéntes zászlóalj tagjait, akik viszont kitartanak.
Anatolij Matyiosz legfőbb katonai ügyész, helyettes főügyész szerdai kijevi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy elsősorban a Nyugat-Ukrajnából érkezett Prikarpattya zászlóalj 326 tagja felelős a több mint száz ukrán katona halálát okozó ilovajszki tragédiáért, mert önkényesen elhagyta szolgálati helyét, üresen hagyva azt a szárnyat, amelyet tartaniuk kellett volna.
Szakértők mát többször felhívták a figyelmet arra, hogy most Debalcevénél kezd hasonló helyzet kialakulni, mint augusztusban Ilovajszknál, ahol ostromgyűrűbe zárták a felkelők az ukrán hadsereg és a belügyi önkéntes erők tagjait.