2023, február 4.
5.4 C
Budapest
0.3 C
Moszkva

Újabb ukrán videóban jelent meg élve a “lebombázott” terhes influenszer

Korábban írtuk, hogy megrendezett fotózást tartottak az ukránok a mariupoli szülészeti kórházban, majd az ukrán elnökkel az élen azt állították, hogy Oroszország légicsapást mért az intézményre. Közöltök, hogy csak sérültjei vannak a támadásnak, majd később azt jelentették be, hogy egy terhes nő életét vesztette, aki ma egy újabb ukrán felvételen bukkant fel.

Több felvételt is körbeküldtek a nemzetközi sajtónak, amelynek szinte csak egyetlen főszereplője volt a mariupoli szülészeti otthonból. Itt már gyanút kellene fogjon a hétköznapi olvasó, de még tovább mentek, mert egy ilyen erejű légicsapás után azt is közölték, hogy nincsenek áldozatok csak sérültek, akik között orvosok, betegek és ápolók is vannak.

Ekkor előkerül egy több héttel korábbi nyilatkozat a kórház egyik dolgozójától, aki elmondta, hogy a szülészeti otthont bezárták, mert az ukrán fegyveresek bázisként használták az épületet.

Aztán megszólalt az orosz védelmi tárca, hogy a leggyengébb erejű légibomba is lerombolta volna az épület falait, ami a képekből kiderül, hogy csak az ablakok hiányoznak. Ezután jött a tragikus hír, miszerint a képeken szereplő állapotos fiatal lány belehalt a sérüléseibe. A legtöbb nyugati hírcsatorna megszakította adását, hogy a hírt közölje: az oroszok megölték az terhes asszonyt.

Ma újabb videót tettek közzé az ukrán közösségi médiában, ahol ismét megjelent az Instagram “sztár”, aki remekül illik a komikus elnök társulatába.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Újabb amerikai “önkéntest” likvidáltak az orosz erők Artemivszkben/Bahmutban

A Guardian arról számolt be, hogy egy amerikai "önkéntes", a 33 éves Pete Reed meghalt Bahmut közelében, miután egy orosz rakéta eltalálta a járművet,...

Fogolycsere: 63 orosz tért haza az ukrán ellenőrzésű területről

Összesen 63 orosz katonát, köztük az "érzékeny kategóriába" tartozó személyeket szállítottak vissza a Kijev által ellenőrzött területről Oroszországba - közölte az orosz védelmi minisztérium...

Franciaország és Olaszország MAMBA légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának

Franciaország és Olaszország MAMBA légvédelmi rakétarendszert szállít tavasszal Ukrajnának, hogy segítse az orosz repülő-, rakéta- és dróntámadások elleni védelemben - közölte pénteken a francia...