A Szevmas hadihajó gyárban jelentették be, hogy idén elkezdenek építeni egy új Borej 4-es osztály típusú atommeghajtású stratégiai tengeralattjárót. Az orosz Védelmi Miniszter utasította a hajógyárat, hogy a tengeralattjárót még ebben az évben el kell kezdeni építeni. A Ria Nyovoszty hírügynökség egy gyári hivatalnokra hivatkozva úgy értesült, hogy a munkálatok júliusban vagy decemberben kezdődnek el.
Az első Borej osztályú tengeralattjáró júniusban indul első próba útjára. A jármű 170 méter hosszú, a hajótest átmérője 13 méter. A 107 fős legénységgel rendelkező jármű elérheti a 450 méteres mélységet is. A tengeralattjáró akár 16 ballisztikus rakétát és torpedót is képes szállítani.
Két másik Borej osztályú hajó már készül az Észak Oroszországi hajó gyárban az Alekszandr Nyevszkij és a Vlagyimir Monomakot, melyek várhatóan 2009–ben és 2011-ben készülnek el. Oroszország azt tervezi, hogy 2015-is még nyolc hasonló tengeralattjárót épít.
Minden Borej osztályú jármű Bulava-M (SS-NX-30) típusú interkontinentális ballisztikus rakétával lesz ellátva, amik akár 10 nukleáris robbanófejet vihetnek és hatótávolságuk eléri a 8000 kilómétert is.