Donald Trump republikánus elnökjelölt azt állította, hogy riválisa, Kamala Harris alelnök választási győzelme végső soron háborúhoz vezetne Oroszországgal, és egy közelgő „nukleáris holokausztra” figyelmeztetett.
A nevadai Las Vegasban tartott pénteki kampánygyűlésén Trump aggodalmát fejezte ki egy esetleges nukleáris konfliktus miatt, amely a Washingtonban lévő „inkompetens emberek” miatt alakulhat ki, és azt állította, hogy ő az egyetlen, aki képes megakadályozni egy globális háborút.
„A harmadik világháborúba fogtok kerülni. Nukleáris holokauszt lesz, ha nem vigyázunk. Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs, mit csinálnak” – figyelmeztette támogatóit, és megígérte, hogy az amerikaiakat »távol tartja a harmadik világháborútól«.
„Véget vetek a közel-keleti káosznak, és rendezni fogom az ukrajnai háborút… Meg fogom ezt oldani megválasztott elnökként” – folytatta, azzal érvelve, hogy »a Kamala Harris elvtársnőre leadott szavazat az Oroszország elleni háborúra leadott szavazat«.
Trump azt állította, hogy Harris célja a sorkatonaság visszaállítása, hogy „besorozza a gyermekeitek, és elküldje egy olyan háborúba, amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie”.
A volt amerikai elnök kitart amellett, hogy az ukrajnai konfliktus nem eszkalálódott volna, ha ő akkor hivatalban van. Újraválasztási kampánya során többször is azt állította, hogy „24 órán belül” meg tudná állítani a harcokat, bár azt nem részletezte, hogyan.
A hét elején Trump alelnökjelöltje, J. D. Vance ohiói szenátor egy lehetséges békejavaslatra világított rá, utalva arra, hogy az valószínűleg egy demilitarizált övezet létrehozását foglalná magában a jelenlegi érintkezési vonal körül, és Ukrajna semlegességének garantálását Moszkvával szemben, ami egybevág Oroszország egyik fő céljával.
Harris azonban azt állítja, hogy Trump cserbenhagyná Ukrajnát, azt állítva, hogy az ő erőfeszítései, valamint a lőszerellátás a mai napig biztosítják, hogy az ország „független és szabad” maradjon.