2022, augusztus 14.
29.9 C
Budapest
24.5 C
Moszkva

Török Áramlat: 2 millárd eurós orosz-görög megállapodás

Oroszország és Görögország pénteken szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy létrehoznak egy közös vállalatot, amely a Török Áramlat gázvezetéket építené tovább Görögországban. Ezen keresztül érkezne az orosz gáz Európába – közölte Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a Szentpétervári Gazdasági Fórumon.

A beruházás költségét mintegy 2 milliárd euróra becsülik, a vezeték kapacitása eléri majd az évi 47 milliárd köbmétert. A Török Áramlat továbbépítésével  Görögországon át jut majd el az orosz gázt Európába. A vezeték építését 2016-ban kezdik és várhatóan 2019-ben fejeződik be.

Panagiotisz Lafazanisz görög energiaügyi miniszter elmondta, hogy a pénteki tárgyalás történelmi jelentőségű volt.

A Szentpétervári Gazdasági Fórumon Alekszisz Ciprasz görög kormányfő tárgyalásokat folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. Lapértesülések szerint Oroszország pénzügyi segítséget is ajánlott a nehéz helyzetben lévő Görögországnak.

Ciprasz a fórumon tartott beszédében kijelentette, hogy a lehető leghamarabb véget kell vetni az Oroszországgal szemben bevezetett szankcióknak. A két ország közötti kereskedelmi forgalom 40%-kal csökkent 2014-ben, amióta az Európai Unió szankcióira reagálva Moszkva élelmiszer embargóval sújtotta az uniós tagállamokat.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Harkov megyei település elfoglalását jelentette be az orosz katonai szóvivő

A Harkov megyei Udi település elfoglalásáról tett bejelentést Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve. A tábornok azt mondta, hogy...

Kijev is reagált a részeg ukrán diplomaták bécsi autóbalesetére

Az ukrán diplomáciai személyzet egy közlekedési balesetet okozott Bécsben, amelyben a sofőr megpróbált elmenekülni a helyszínről, és megtagadta, hogy a rendőrség alkoholtesztet végezzen rajta. Az...

Az ukrán hadifoglyok nem akarnak visszatérni Ukrajnába

Az orosz erők által fogságba ejtett ukrán katonák úgy döntöttek, hogy a Moszkva és a szövetséges erők által ellenőrzött területen maradnak, megdagadva a harcok...